Nem történik semmi különös, (a délutáni Sakic-parát leszámítva :idiota:) úgyhogy nyugodtan, hátradőlve iszogatom a söremet, és arra gondolok, hogy milyen jó is, hogy nincs már tejódóra a csapatban. Felemelő, békés, királyi, nyugodt érzés. Meg egy kicsit furcsa is, hogy nincs egy öröklúzer, egy vadparaszt barom, akit gyakorlatilag lábtörlőnek használhattam... Azért nem hiányzik, de jó volt szidni a köcsögöt, ebből a szempontból mégis hiányozni fog... Na jó, annyira nem, mert emlékszem, hogy amikor iszonyatosakat bakizott és kikaptunk miatta, milyen iszonyatosan csalódott, kiábrándult, mérges voltam a meccs hajnalától egészen az azt követő estig. Kib.szott egy időszak volt ez. Meg közben az éjszakázás miatti fáradtság (a szédülésem, a gyengeségem, az agresszióm, meg egyéb egészségügyi gondok :P) keveredik ezzel a kiábrándultsággal, amikor utáltam emberek közé menni, és bárkihez is hozzászólni, ilyenkor próbáltam a saját elképzelt világomban keresni a kiutat. Az egyik legborzasztóbb érzés volt, amit én átéltem, ez az Avs velejárója, pláne ha Mrs. sixty a kapus. De vége. :angyal:

Esti filozófiai hangvételű szösszenetemet olvashattátok. :P Lehet kéne csinálnom egy blogot hasonlókkal, ahol követhető lenne a pszichológiai változásom... (ez szezon közben még jobb, mert általán egy L és temettem a csapatot, majd egy W és már Stanley-t látok). :idiota: