|
Nem igaz, 5-1-es előnyről szórakoztuk el a mait a Griffins ellen, aztán SO-ban megnyertük. Rendesen visszavettünk az utolsó harmadra, pedig az első kettőben nem volt jégen sem az ellenfél, csak állandóan törleszteni akartak a görénykedéseikkel, ha már a játékhoz közük nem volt. Erre négyet szoptunk be a harmadikban. Nem is figyeltem már baszd meg, akkora osztálykülönbség volt, hogy inkább a Nuggets-t néztem, erre így eltöketlenkedünk. Whitley nem védett rosszul az első két harmadban, és az első sor is megint alázott, pl Stoa is odavert két asszisztot, aztán a SO-ban is eredményes volt. Haydar újabb four-point game, most 1+3. Nem kellett volna így elszórakozni, de a lényeg, hogy megvan a győzelem, az nem számít, hogy egy outsidernek adtunk pontot. |