|
Gratulálok a srácoknak, mert az utóbbi évek eredményeihez és az akkor mutatott játékhoz képest rengeteget javultunk!
Turco volt a csapat legjobbja, ez asszem egyértelmű!:allah:
Richards-tól én is többet vártam, bár ő inkább a passzokban szokott jeleskedni, és ezt meg is tette. Zubov tényleg sokat bakizott, de ő sokat volt sérült, nem csoda, hogy tudása alatt játszott. Ribeiro nagyon jó volt az első két körben, de a RW ellen kicsit elszürkült.
Ezen kívül mindenki hozta azt, amit tud, összességében nagyon jó eredményt értünk el!
Sajnos Mike felett eljárt az idő, látszik, hogy nagyon képzett játékos, de már nincs meg benne az a tűz, ami ehhez a szinthez kell! Megmondom őszintén, hogy nem csodálkoznék rajta, ha visszavonulna, és lehet, hogy ez lenne a legjobb, amit tehet, mert most még viszonylag kis imidzsrombolással járna. Előfordulhat, hogy ha tovább húzza a dolgot, akkor sok ember emlékezetében nem az a Modano marad meg, aki valójában pályája 99%-ban volt. Erre szokták mondani, hogy a csúcson kelle abbahagyni. Igaz, hogy ő már egy kicsit túl van a csúcson, de nem nagyon!
|