|
Johnesz hozzászólása: |
|
|
|
Szeretem ezt az érvet, mintha a kanadai div egy EBEL lenne, holott az összs többi NHL csoportban 9:1-ek meg 8:5-ök repkednek.
Melyik top csapat találkozott idén komoly védelemmel?
Nagyjából úgy maximum három-négy csapat rendelkezik úgy igazán komoly, összeszedett védelemmel az egész ligában. Az egyik pont ti vagytok, meg mondjuk a Canes és az Islanders, és a Vegas.Az összes többiben van lyuk, vagy ha nem ott, a csapatvédekezásben mindenképp.
Egyébként a Montreál lehet így is ki fogja trappelni a szemünket, mint tavaly a Columbus.
Továbbra sem sem a védelem, sem pedig a támadóegység a legnagyobb ellenségünk, hanem mi magunk. Hogy pl megint lehozunk két ilyen tetves szar meccset, és baszunk mindenre. Meg hogy 5 év alatt nem sikerült még megtanulni, hogy egy meccs 60 perc.
Mostanában Keefe is idegesít. Thornton a faszomat játszik állandóan,nem értem.
A Folingo csere kurvára tetszik. Akárhogy próbálnak fogást találni Dubason, ő mindig erősít az aktuális gyengéinken, idén is. Hutton is és Rittich is jó húzás, de amint mondtam, valszeg idén is saját magunkat fogjuk elpicsázni, ez ellen pedig ő se nagyon tud tenni semmit. |
|
|
|