Idézet Grétsy László tanár úr egyik előadásából:
Egy fiatal lány enyeleg egy fiatal fiúval. A háttérben figyeli őket a fiú egyik barátja. Amint a lány egy pillanatra eltávozik, a két fiú között a következő párbeszéd zajlik le:
- Baszod, mi?
- Á!
- Át akarsz baszni, mi?
- Ne basztass már! Basznám, baszod, de rábasztam: baszik baszni, baszd meg! - Ez bebaszott! Ezt kibaszottul elbasztam! Bassza meg!
Magyarról magyarra lefordítva:
- Lefeküdtél vele, mi?
- Á!
- Becsapsz, mi?
- Ne kínozz! Szívesen magamévá tenném, elhiheted, de kudarcot vallottam: nem hajlandó szeretkezni, az ördög vinné el! - Ez aztán a váratlan fordulat! Ugyancsak alaposan melléfogtam! A fene egye meg!
Nem vitás, a kis példa rendkívül élesen világít rá hétköznapi nyelvünk sorvadására, elszegényesedésére. Ugyanakkor nem tudok szabadulni egyfajta torz büszkeségtől sem: Lám, még nyomorában is milyen kifejező, milyen hajlékony a nyelvünk! Nem ismerek egyetlen nyelvet sem, amely ehhez hasonló bravúrra lenne képes: ugyanannak az alapszónak pusztán 13 féle ismétlésével (többé-kevésbé) értelmes mondat alakítható ki!