|
Ha már oly sok szó esett a témáról mostanában itt:
http://index.hu/gazdasag/2014/02/12/tiz_eve_dol_a_le/
2004 óta évente átlagosan két százalékkal növelte a magyar nemzetgazdaság teljesítményét a Brüsszelből érkező pénz. 2011-ben majdnem 5 százalékkal. Mellesleg ez volt az az év, amikor a kormány csúcsra járatta az EU elleni gazdasági szabadságharcot. A csatlakozás óta évente átlagosan hétszer több pénz folyt be a magyar költségvetésbe, mint amennyit az adott évben Brüsszelnek kifizettünk. 2012 végén a magyar befizetések és az uniós támogatások egyenlege 5400 milliárd forint pozitívumot mutatott. A 2013-as adatok ezt az egyenleget 7000 milliárd forint fölé emelhetik.
Az év elején megszüntetett Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint, amely a csatlakozás óta felügyelte a fejlesztési pénzek elosztását, az elmúlt tíz évben Magyarországon megvalósult fejlesztések 97 százalékát uniós társfinanszírozással fizettük. Lényegében nem volt állami beruházás EU-s pénz nélkül, és a magyar állam fejlesztéspolitikája teljes egészében az uniós pénzeken alapult.
2006 végén az akkori Gyurcsány-kormánynak sikerült egy kifejezetten előnyös költségvetési alkut kötnie az uniós intézményekkel és a többi tagállammal. Magyarország az előző, 2007–2013-as, hétéves uniós költségvetési időszakban egy állampolgárra számítva a második legtöbb felzárkóztatási támogatást kapta. Nemcsak a felzárkóztatási pénzek esetében jártunk jól, de a gazdáknak közvetlenül juttatott mezőgazdasági támogatások és a vidékfejlesztési támogatások esetében is. Nincs még egy olyan 2004 után csatlakozott ország, ahol egy hektár föld megművelése után annyi pénzt osztanának, mint a magyar gazdáknak. Az előző évtizedben tehát a magyar támogatások mértéke kifejezetten magasnak számított a többi újonnan csatlakozott tagállammal összehasonlítva.
Az nem érv hogy esetenként mire ment a pénz, korrupció, haverok pályázata, húszcentis kilátó, stb., mert azért nem az EU hanem a hazai "viszonyok" a felelősek. A puszta számok is azt bizonyítják amit amúgyis tudni lehet, hogy az EU és a pénze nélkül már lerohadt volna a fél ország, mármint az a fele ami még nem rohadt le amúgyis.
Összességében lehet panaszkodni az EUra, mert vannak hibái, csak nem érdemes addig amíg bent jobb mint kint.
|