|
la_mikee hozzászólása: |
|
|
|
lassan elérünk oda, hogy Szent István nem az első királyunk és országalapitónk volt, hanem nemzetáruló.
elhagyta a természetközeli vallást, az irásmódot és idegen katonákat hivott be a hatalom megszerzéséért.
ráadásul ezeknek utána földet is adományozott, ugyanakkor tűzzel-vassal irtotta a régi vallást követőket, a saját népét.
a hatalomra kerülése után pedig ő uralta a médiát, és a saját kedve szerint irta át a történelmet.
végülis igy is lehet nézni, ugye?
akkor egy válaszút elé került az nemzet. a kalandozások kora lejárt, immár nem féltek tőlünk. Választani kellett: vagy beállunk közéjük vagy megmaradunk egy törzsi rendszerben, aztán az újabb keletről jövők majd ki tudja mire jutnak velünk.
hova lettek a kunok, a jászok, a besenyők a vizigótok, és egyéb törzsek? eltüntek a történelem süllyesztőjében. szerintem jó döntés volt az államalapitás.
hogy Bizánc-e vagy Róma a jobb döntés? a Római Birodalom óta a gazdasági/szellemi/tudományos súlypont Róma, illetve a bukása után Nyugat Európa volt. szerinem kézenfekvő volt, hogy ahhoz a társasághoz akartunk csatlakozni. igy a keleti vég voltunk, ha Bizánc csatlakoztunk volna a nyugati vég lettünk volna. nem hiszem hogy sokat számitana. a török hóditással meg úgyis átkerültünk volna a római részre Bizánc elestekor. vagy ha nem, akkor se úsztuk volna meg a török hóditást.
|
|
|
|