|
nem tudom, nem néztem jobban utána. de nekem eme mondatokban más áll:nemtudom:
"A kínaiak részéről többször megfogalmazódott, hogy segítsük elő a magyarországi gazdasági befektetéseiket. Ahhoz, hogy valaki komoly szereplő legyen a piacon, tőkét is kell rá szánnia. És ha valaki magyar állampolgár is, több lehetőség nyílik meg számára. A méltányos eljárás feltétele a 250 ezer eurós államkötvény-vásárlás 5 éves futamidővel. Ezzel olyan fontos célokat szeretnénk teljesíteni, mint hogy az úgynevezett harmadik világ országaiból jöhet tőke befektetni, az államadósság-csökkentést pedig ilyen módon is finanszírozzuk" – nyilatkozta a Népszabadságnak Babák Mihály, aki Rogán Antal fideszes frakcióvezetővel közösen jegyzi az Országgyűlésnek a hétvégén benyújtott javaslatot. A javaslat lényege egyébként, hogy aki 250 ezer euróért, mintegy 70 millió forintért államkötvényt vesz, az megkapja a magyar állampolgárságot. |