Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

Az LMP szerint veszélyezteti Magyarország függetlenségét a kormány energiapolitikája, amely az orosz földgáz eddiginél még nagyobb arányú behozatalára irányul.

Heltai László, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: az ország energiafelhasználásának 35-40 százaléka származik orosz gázimportból, és Magyarország a Déli Áramlat földgázvezetékből ugyanúgy a Gazprom orosz cégtől kapja majd az energiaforrást, mint eddig.

Heltai László hangsúlyozta, Magyarország elemi érdeke az lenne, hogy hazai forrásból elégítse ki az energiaigényeket, "amit meg nem muszáj elfogyasztanunk, azt takarítsuk meg".

Szavai szerint a háztartások kiadásaik 40 százalékát energiára költik, ami főképp orosz földgázból származik, ennek felét azonban tíz év alatt meg lehetne takarítani hazai megújuló energiaforrásokból, így geotermikus energia fejlesztésével, közösségi fűtőművekkel, a házak szigetelésével és kazáncserével. Ezzel munkahelyeket lehetne teremteni vidéken ahelyett, hogy külföldre fizetnénk az energiáért - jelentette ki.

Idézte Balogh Lászlót, a Magyar Megújuló Energia Szövetség nemrégiben lemondott elnökét, aki azt mondta: "a kormány (...) nem foglalkozik a hazai energiaforrásokkal".

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.