Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

NEM ÉRTEM

van jó sok fideszes ismerősöm, komplett (mármint nyilván nem egészen) családok ráadásul. meglepő mód a nyugdíjasok mellett még mindig viszonylag sok fiatal is függő

és pont úgy viselkednek most, mint a szoci hívők. sorra kerülnek elő a nagyobbnál nagyobb botrányok, ők pedig rendre elbagatelizálják, amolyan csínytevésként, szükséges rosszként, mindenkivel előforduló kisiklásként állítják be mindet. gyakorlatilag bármi történhet, az belefér, csak nehogy visszajöjjön a sátáni maszop és kapcsolt részei. sőt, szerintük a kormány tesz annyi jót, ami mindezt bőségesen ellensúlyozza :nemtudom:

hihetetlen, hogy szemellenzőben milyen könnyedén és milyen messzire el tud gurulni az emberek erkölcsi érzéke, a becsület hirtelen fikarcnyit se számít, illetve totál rugalmas lesz. és mindeközben még meg is vannak győződve az igazukról.

azt én is elfogadom, hogy minél nagyobb egy csoportosulás/szervezet/párt, oda óhatatlanul is bekerül egy-két nem kívánatos egyén, aki aztán kihasználja a helyzetet. csakhogy nem faszpumpáról meg pornós múltról, nem is egy-egy emberke privát cégének sikeres közbeszerzéseiről van szó.

egyszerűen nem értem, hogy tudnak/tudtok még mindig kiállni ezen pártok mellett és elhinni, hogy ez így a jó, vagy legalábbis a legkisebb rossz? hogy tudnak/tudtok így tükörbe nézni? hogy lehet nem kiábrándulni ezekből a mocsadékokból? hogy lehet az egyik szemét ellen tüntetni, várost bontani, a másikat meg csendestársként támogatni? hogy lehet, hogy aki 2006-ban ki tudta nyitni a száját, akinek viszketett a tenyere, az most nem érzi ugyanezt? hogy hagyhatták/hagyhattátok, hogy a dolgok idáig fajuljanak? és hogy lehet az, hogy jövőre nem kérik/kéritek mindezt számon rajtuk? a felelősség most már az övék/tietek...

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.