Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

az utolsó bekezdésen nevettem a legjobban :neveto:

"
Bőhm szerint Demszkyék át akarják venni a pártot

Bőhm András szabad demokrata politikus szerint az SZDSZ elnökválasztásánál nem arról van szó, hogy az egyik jelöltet Fodor Gábor, a másikat pedig Kóka János támogatja, hanem arról: Demszky Gábor főpolgármester és a körülötte állók megkísérlik átvenni a főváros után a pártot is. Erről az SZDSZ politikusa pénteken nyilatkozott az MTI-nek.

A fővárosi és országgyűlési képviselő úgy látja: a párt európai parlamenti szereplésében meghatározó szerepe van annak, hogy Budapesten az SZDSZ rosszul szerepelt. Véleménye szerint felmerülhetne, hogy ezért az eredményért ki a felelős.

A párt jövőjéről úgy vélekedett, hogy ha az SZDSZ nem tér észhez, akkor elfogynak mögüle az emberek. Mint mondta, nem azzal kellene foglalkozni, hogyan jutottak ide, hanem azzal, hogy milyen válaszokat tud még adni a párt a liberális közösség kérdéseire.

Bőhm András elképzelhetőnek tartaná, hogy a jövőben a kis pártok együttműködjenek, akár közös parlamenti frakciót is alkossanak. Ez nemcsak a parlamenti jelenlét miatt fontos, hanem azért is, mert nem valószínű, hogy a Fidesz kétharmados többséget szerez a törvényhozásban, és nagyon nem mindegy az, hogy a kétharmadhoz hiányzó többségi szavazatokat a Jobbik nyújtja-e, vagy a középen álló polgári erők - magyarázta az SZDSZ-es politikus.
"

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.