Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

1. az általunk küldött adományokat nekik kell a megfelelő helyre eljuttatniuk. majd ha máshol is lesz baj, arra is adok. most ezt nekik adtam, s nem már amúgy is teli zsebekbe. és nem arról van szó, hogy egy kisebb százalékát visszatartották, hanem hogy a javát.

2. ez most komoly? amikor állami kézbe vették ideiglenesen a céget, amikor azt harsogták, hogy bármilyen eszközt igénybe vesznek ha kell, hogy kikényszerítsék belőlük a megfelelő lépéseket, akkor az mi volt? tehát akkor helyén való volt, de amikor egy hibás, a következő katasztrófát borítékoló dologról van szó ugyanott, akkor már nem? ne haragúdj, de ezt nem értem:nemtudom:


amúgy vásárlás közben elgondolkoztam, hogy én mit is várok el a jelenlegi kormányunktól. mert az ugye mégse járja, hogy az ember nem tudja, mit is akar tőlük, csak bírál

nos, nem volt hosszú a sor, így nem merültem el tulságosan a kérdésben, de

1. a válságból való kivezetést?
- nem. naívitás lenne ezt bármely kormánytól is elvárni jelenleg
- hogy elinduljunk kifelé, azt azért talán

2. az előző éra felelősseinek elővezetését és lecsukását, összeharácsolt, lopott, csalt vagyonaik elkobzását?
- nos igen. én speciel első helyen ezt várnám tőlük. onnantól lehetnének picikét hitelesebbek. azzal némileg tisztázhatnák azt a sok összefonódást, amik miatt szerintem erre sosem kerü sor
- persze ha nagyon hívő lennék, nyílván ennek elmaradása is megmagyarázható lenne. hiszen egy megtisztított maszop nem érdekük, kell rajtuk a kapaszkodó. tehát kijelenthetnénk, hogy gyakorlatilag értünk és nem ellenünk hagyják futni a tetveket. LOL

3. a közpénzek átlátható elosztását, kezelést?
- egyértelműen

4. mindenféle reformokat?
- ésszel, de igen. ránk férne már réges rég

5. a demokrácia játékszabályainak betartását?
- nos, amíg még van, addig igen

6. ilyen még nincs. kb itt kerültem sorra a pénztárnál, szóval már a demokráciás blabla is csak félkész gondolat volt, mert közben azt számolgattam, hogy mennyit kell majd fizetni...

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.