Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

na most ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy szerintem ez így gáz

ha teszem azt te egy lengyel baloldali párt vagy és összehozol egy rendezvényt az európai baloldalnak, akkor azon ott lesz a vezetőjük is, aki ha épp Gyurcsány, akkor ő. vagy ha konzervatív vagy, és mondjuk épp Berlusconi vezeti a szövetséget, akkor ő lesz ott.

most csak azért mondtam ezt a két fiktív példát, hogy vállalhatatlan személyeket említsek máshol is, lévén mindenhol vannak. az, hogy egy ilyen féreg vezeti az európai zöldpártot, nem a magyar ökosok hibája. azon már inkább lehet vitázni, hogy akkor inkább ne csatlakoznának a szövetséghez, hanem ücsörögnének függetlenként az EPben, így tiltakozva a vezető személye ellen. ennek lenne értelme erkölcsileg legalább

Ivády kizárása szerintem pont jó példa rá, hogy mennyire nem működik az lmp pártként, mennyire szervezetlen, kiforratlan, abszolut nem politikai az egész. maga az indoklás és az egész levezénylése is erről tanúskodik. béna.

az, hogy kiállnak a kisebbségek (cigányok, buzik stzb) mellett, az szerintem az ő esetükben természetes. az, hogy mindezt tehetnék ésszel is, nagyobb körültekintéssel arra, hogy épp kik mellett kardoskodnak, az egy jogos elvárás velük szemben.

ami pedig azt a gondolatsort illeti, hogy a liberalizmus mennyire lenne jó vagy rossz választás egy ország számára, szerintem eleve rossz kérdés. mert semenyire. ahogy a konzervatívizmus, a szocializmus stb sem. egyiket sem szabad egymagában engedni uralkodni, mert kontrollálatlanul mind elmegy szélsőséges irányba. önmagában mindegyik káros az egyénre és a társadalom egészére nézve is. szerintem. ezért kellenek koalíciók, ellenzékek, többpártiság, különféle gondolkodásmód. kell a kontroll. ezért örültem pl a jobbik parlamentbe kerülésének is. persze ez csak az én véleményem, ráadásul én nem igazán hiszek egyikben sem, szóval ezt azért tessék figyelembe venni

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.