Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

"Ingyenes BKV, két új metróvonal, három új Duna-híd, növekvő közbiztonság és egy élhetőbb város - Schmitt 2002-ben még látta, mi kell Budapestnek. Így visszatekintve, nem biztos, hogy jobban jártunk, hogy nem lett főpolgármester a plágiumgyanúban vergődő államfő.

A sok "tudatlan" budapesti választó már minden bizonnyal egy életre bánhatja, hogy 2002 őszén rossz helyre tette azt a mágikus ikszet. Több szempontból is jobban járt volna az ország, ha akkor Schmitt Pál lett volna Budapest főpolgármestere: minden bizonnyal most nem járatná le az egész országot köztársasági elnökként, sőt, mára már lenne ingyenes tömegközlekedés és olcsóbb parkolás is. De közelebb lennénk a 4-es, s mit több, az 5-ös metróhoz is.

Köztársasági elnökünk sok helyütt próbálkozott már, míg eljutott a Sándor-palotába. Főpolgármester-jelöltként olyan várost vizionált, amelynek ma sok budapesti örülne. S amint tudjuk, Schmitt Pál becsületes, biztos, hogy mindent megtett volna azért, hogy betartsa ígéretét. Majd' tíz éve egy nyilvános szerepléskor azt mondta a "Doktor", hogy Budapest egy beteg kisgyermek, amelynek "olyan betegségei vannak, mint légzési problémák, egészségi problémák, keringési problémák, talán kis hőemelkedése is van, idegrendszeri problémák, gondozni, kezelni kell". Kétségkívül, igaza volt az államfőnek, bár, mintha néhány tünet ma már rajta is látszana.

Ha Schmitt 2002-ben befutott volna, most péntek és szombat este hat után ingyenes lenne a BKV és úgy általában olcsóbb lenne a bérlet. No, meg a parkolás is. Akkor Schmitt azt mondta, hogy az elkövetkezendő 12 évben sor kerülne két új metróvonal és három új Duna-híd megépítésére. Nos, csak ezért is megérte volna megválasztani, hiszen a 2014-es dátum előtt most már tervezhetné a fővárosi városvezetés az átadások programtervét.

Dugóhúzó-programja után ma már nem kéne kéthetenként szmogriadót elrendelni, elektronikus táblarendszer pedig rendre tájékoztatná az úton lévő autósokat a torlódásokról és a szabad parkolóhelyekről. A mozgássérülteknek és a kismamáknak sem kellene tovább szenvedniük, egyre több helyen használhatnának mozgólépcsőt.

Ha egy kicsit többen átlátták volna döntésük fontosságát közel tíz éve, akkor most a város fontos pontjain rendre ott tartózkodó rendőrök vigyáznák a rendet, és minden aluljáróban korszerű térfigyelő rendszer lenne, és egy olyan tiszta város képét mutatná Budapest, mint egy osztrák közpark.

Schmitt programjában még szerepelt a panelházak felújítása, a parkosítás, az ingyenes tízórai, na és még "a sok minden és a kevesebb semmi". Lám-lám, ha a fővárosiak felelősebb döntést hoztak volna, nem kellene szegény Tarlósnak csörtéznie még a sajátjaival is azért, hogy ne menjen tönkre Budapest. A főpolgármester olykor felszaladhatna a Sándor-palotába, és plagizálhatna egy kicsit: lemásolhatná Schmitt pontos megvalósítási programterveit. De félő, hogy nem lenne mit. "

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.