Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

az a helyzet, hogy a jelen helyzet qrvára nem vicces... ez most egzisztenciális kérdés már és nem elvi.

de ahogy látom, sem előtted, sem utánad nem fogták fel, hogy nem azt írtam, hogy nincs sajtószabadság...

beidéztem egy közleményt, melyben ezt voltak képesek leírni: "Sem a magyar kormánynak, sem más politikai vagy civil szervezetnek sem joga, sem pedig lehetősége sincs beleszólni sem az elektronikus, sem a hagyományos médiumok, szerkesztőségek napi munkájába" - hangsúlyozzák."

és megjegyeztem, hogy nyilván jót röhögtek közben

azért lássuk be, a "sem joga" részen kívül az összes többi hitvány hazugság, amit nyilván megkajál a csak a csecsükből tájékozódó, de senki más

erre panda jött a holokauszttal, te pedig az emút8év hamis jelentéseivel. ennyi erővel egy harmadik ember beidézheti a balaton vízállásának alakulását is, ugyanannyi köze lesz az adott mondathoz.

ma amúgy minden irányba csak olyan helyen írhatsz (olvashatsz) korrekt véleményt, kritikát, ami társadalmi munkába készül és melynek íróit munkahelyén sem fenyegeti ezért semmiféle retorzió.
minden olyan médium, aminek vannak kiadásai, ergo bevételre is szüksége van, irányított, az mondja meg, mit lehet és mit nem, aki a pénzt adja. de ez sose volt másként, így a mostani bajok sem itt kezdődnek (bár nyilván köze van hozzá), hanem amikor egzisztenciálisan (vagy másként) tudnak sarokba szorítani, amennyiben olyat írsz, ami ugyan igaz, a vak is látja, de nekik nem tetszik. illetve, hogy saját példából is merítsünk, amikor meg kell írj valamit utasításra, amit névvel természetesen az elvtársak nem vállalnak, így amikor bírósági ügy lesz belőle, ott is te állsz. eszköz vagy és nem ember, csak ezt az egyszerű fogyasztó nem látja, ő csak megy, amerre terelik. jobb esetben netán több helyről tájékozódik és nem kajál meg mindent elsőre.
nyilván megteheted, hogy azt mondod, köszönöd szépen, ezt így tovább nem csinálod, csakhogy most úgy bezárultak a lehetőségek, hogy nincs hová menj. szóval vagy maradsz a szakmádba és szembe köpöd magad, vagy viszi a bank a házadat, amennyiben nem találsz mást hamarjában ezen az állásoktól hemzsegő piacon. választhatsz. de kezdünk kicsit messzire szaladni és ez már túlságosan is személyes rész, úgyhogy inkább nem folytatom.

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.