nem is arra gondoltam, hogy minden szart le kéne állandóan írni, mert így is csak a negatívum folyik a csapból is. de időnként fel kéne dolgozni, tanítani kéne, hogy az emberek szembesüljenek a valósággal

a híradókat meg kötelezném arra, hogy a brutális, véres, szándékosan túllihegett rémhíreiket csak késő este adhassák le, nem is beszélve a képi anyagról

amúgy meg sajnos az emberek tényleg csak az általad felsorolt szarokra kíváncsiak. ez ugye az internetes hírportálokon kattintásra lemérhető. emlékszem, volt olyan főszerkesztőm, aki azért imádkozott, hogy történjék valami szaftos tragédia, mert az megmenti a napot látogatottság terén. ő aztán valahányszor kocsiba ült a városba, mindig belefutott valami kisebb-nagyobb balesetbe, amit azonnal diktált is be telefonon. és sajnos olvasottság szempontjából neki volt igaza. erőlködhettünk mi kultúrával, sporttal, tudománnyal, technikával, életmóddal, bármivel.

a hírszerkesztés szentháromsága a vér-ondó-könny. és ez ugyan a média elsődleges felelőssége volt, de ma már leginkább az emberek hibája. nekik kéne azt mondani, hogy elég volt, nem kérünk többet. a portáloknak ugyanis tökre mindegy, hogy színházi előadásokról vagy győzike szaros pelenkájáról írnak. nekik csak látogatottság kell.

és ahogy egyre többen fordítunk hátat a tévének teljesen, ugyanúgy megtehetjük ezt azon sajtótermékekkel is, melyek nem változtatnak a meglévő mintáikon. persze ehhez nagy fokú tudatosság kell, különben magukba szippantják az embert.

ha sikerül megszabadulnom jelen munkámtól, én biza vissza se fogok nézni...