|
A kisvállalkozók között valszeg több ilyen van feltehetőleg. Ráadásul az ilyen vállalkozók is kb. akkor tudnak fent maradni, ha nagyobb cégeknek tudnak dolgozni több ideje. Ennek is az az ára a jelenlegi trendet nézve, hogy éveken keresztül nem emeli az árát. Ezt meg abból tudja valamiylen szinten fenntartani, hogy a saját dolgozóinak fizetése nagyon emelkedik. Konkrétan évek óta, míg ugye a költségek folyamatosan növekednek nekik is, adó is, üzemanyag is, anyagköltség is, stb. Kafetéria nincs értelemszerűen, karácsonyi ajándék meg ilynek messziről se és még sorolhatnám. Szóval elég mostoha körülmények, de legalább tud valami munkát adni pár embernek. Lehetne mondani, hogy pl. akkor ez a tag miért vesz magának 14 milliós autót, ha annyira szarul él vállalkozóként. A képlet rém egyszerű: mert különben szóba sem áll egy komoly cég egy olyan vállalkozóval, aki szakadt tragacsban áll oda eléjük tárgyalni. Azt meg se említeném, hogy természetesen nem a vállalkozás bevételeiből finanszírozta pl. ezt a kocsit se, hanem úgy, hogy ezen kívül még vagy 4 dologgal is foglalkozik, hogy legyen fedezet. Lehetne ezt hosszan fejtegetni. |