|
Kosztya hozzászólása: |
|
|
|
"Az MSZP már a választási kampány előtt hetekig azzal riogatott, hogy a Fidesz a svéd nyugdíjmodell bevezetésére készül, ami a szocialisták szerint egyhavi járandóságot venne el az idősektől. Az egyéni számlás rendszer azonban nem a Fidesz, hanem az LMP választási programjában szerepel.
A szocialisták a második forduló előtt az új párt javára négy jelöltet is visszaléptettek, hogy közösen megakadályozzák a Fidesz kétharmados többségét. Pedig az új párt felemelné a nyugdíjkorhatárt és 2011-ben befejezné azt a nyugdíjkorrekciót is, amelyet az MSZP folytatna. Az LMP továbbá - az SZDSZ-hez hasonlóan - liberalizálná a könnyű drogokat is, a szocialisták korábban ezt sem támogatták.
Az új formáció emellett Budapesten külön épületegyüttest szentelne a roma önreprezentációnak, állami programokkal segítenék a cigány középosztályt, és kultúrát. Az LMP bátorítaná a külföldi bevándorlást is, egyszerűsítené a külföldiek munkavállalását és a magyar állampolgárság megszerzését. "
Forrás: HírTV.hu |
|
|
|