|
Lennének erre is megfelelő alternatívák, ha lenne, aki megvalósítsa. Helyzet az, h kurvára senkinek nincs érdekében javítani ezen se, mint ahogy máson se. Az egész politikai elit (beleértve az összes pártot és egyéb megmondókat) jobban írtózik a szociális problémák illetve a BTK megreformálásától, minthogy legalább egyszer igazat mondjon bármiről is a közvéleménynek. A politikai rendszerünk eltökélt szándéka a jelen válság mesterséges fenntartása, ugyanis amíg ezzel foglalkozunk, anyázunk és elégedetlenkedünk, addig nem marad elég energia cseszegetni civil szervezetek létrehozásával és megbízásával az illetékeseket, h ugyammá dolgozni is kéne, nemcsak szétlopni az országot - ismétlem: ebben MINDENKI benne van, és nem kormányzási periódusra időarányosan lebontva, ahogy sokan gondolják. Ez egy nagy tévhit, mert a politikában nem csak az felelős, aki döntést hoz, hanem az is, aki nem TESZ érte/ellene semmit.
Nézd csak meg: bármi történik vagy bármit csinál a kormány, a Fidesz másnap már mindenkinek elégséges szolgáltatást követel, bírál, felelőst keres, de 3 nap múlva pedig már ők sememlékeznek a saját hőbörgésükre (jelzem, a hatalom- és gengszterváltás után ugyanez lesz, csak más lesz a szereposztás). Egyszerű és egyben felháborító propagandapélda Kolonics esete. Másnap már mindenkinek megfelelő szolgáltatást követeltek, de az ők sem tudják, h miből és hogyan. Persze most jön az a rész az egyszerűen gondolkodóknak, h ellopta a kormány ... akkor lapozzunk vissza egy bekezdést, olvassuk újra és fussunk neki mégegyszer: miből és hogyan? A mibőlt ugyan gyorsan kitárgyaltuk, a hogyanra viszont csak vakarózna a többi párt nagyokos szakmai arzenálja is, mert ugye ahhoz már gondolkodni is kell, hiszen eddig csak a könyvelő, a beszédíró, a sajtószóvivő meg a titkárnő dolgozott. Tehát marad minden úgy, ahogy volt, mert a szakmát csak felelős hozzáállással lehet dirigálni, az pedig mifelénk derogál. Felelősséget kizárólag elhárítani dívik, felvállalni soha.
Igazából könyvet is írhatnék honatyáink balfaszkodásait elnézvén, de meguntam ... Mindenki monnyon le, vezessük be az ősközösséget, és felejtsük el a pénz fogalmát. Mindjárt barátibb lenne a légkör. BTK-nak meg I. László törvényei jók lesznek, oszt mehet a buli ... |