|
rotyi hozzászólása: |
|
|
|
apa kezdőőődik :neveto:
"Pályáztatás nélkül választották meg iskolaigazgatónak Kövér László házelnök közeli barátját a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnáziumban. Az ügy pikantériája, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által közvetlenül kijelölt Mede Norbert egészen tavalyig chipösszeszerelőként dolgozott Írországban.
Ahogy több más Pest megyei közoktatási intézményben, úgy a szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium irányítására is intézményvezetői pályázatot írt ki a Pest Megyei Intézményfenntartó Központ. A kijelölt eredményhirdetés napján azonban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) közölte, hogy az összes pályázatot érvénytelenítik, megbízott vezetőket neveznek ki és új pályázatokat írnak ki.
Ezt követően a megbízott igazgató nem az egyik pályázó, hanem az erős fideszes kötődéssel rendelkező Mede Norbert lett, aki a városban élő Kövér-család egyik jó barátja - erősítette meg az információt névtelen forrásunk. Mede Norbert pályázatát egyébként a tantestület 49:1, az iskolaszék pedig 4:1 arányban elutasította, majd pedig levelet írtak Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, valamint Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárnak...." |
|
|
|