|
|
|
|
|
|
|
Küzdőtér
Utolsó hsz:
Haszi
Idõpont: 14:33
|
|
|
|
|
Még ami volt ezután volt, csak a rend kedvéért: Boogaard tankönyvbeli boardingolása után sérült meg Quincey, de kis ápolás után visszajöhetett, talán akkor nincs törés a karjában, de majd megtudjuk napközben. Kibaszottul ocsmány megmozdulás volt, igazi Boogaardos. Utána Clutterbuck fejbe könyökölte McLeod-ot, ő pedig nekiment, persze csak a miénket állították ki, mert a faszszopógeci nem mert verekedni, na meg a nyilvánvaló elbowing felett is szépen elsiklottak.
Vérlázító ez a franchise, hihetetlen hogy egy majorligában működhet ilyen csapat, amit csak a köcsögölés éltet, és azokon kívül még a drukkereik sem tudnak mondani semmi emlékezetes momentumot a történelmükből - a sportvilág szégyene ez a vájd. Kicsit durva, hogy mostanában folyamatosan csak olyan csapatokkal játszunk, akiknek normális esetben létezniük sem kellene, és akkor még a pálmafák gyöngyei csak most jönnek. De ez a vájd mindennek a teteje, azonnali hatállyal kell örökre feloszlatni, de ezt kb két éve minden meccsünk után megjegyzem, de ez akkor sem sportpályára való, amit folyamatosan művelnek. Teljesen nonszensz, főleg az ilyenek miatt van hányingerem az NHL-től, hála a jó égnek már csak egyszer játszunk ezekkel idén. Így talán még végig követem az idei szezont egyébként egyfolytában megfordul a fejemben az idei meccseinken, hogy erre nekem nincs szükségem, de még ezt a szezont kibírom valahogy talán, utána soha többet ebből a szarból egy jó darabig.
Örülök, hogy a végén kaptunk kettőt, titkon reménykedtem is benne, mert így az a remek Hendrix gól lett a GWG. :)
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#30375) |
|
|
|
|
|
|
|
Pontosan erről van szó, és semmi túlzás nincs benne, ha szidom az ellenfeleket, minden okom megvan rá, főleg hogy három éve ezt kapjuk legalább 15-20 csapattól folyamatosan, a legnagyobb favágó divízió csapataitól évi 6-8 alkalommal... Most ez a mai, amit művelnek ezek a seggfej szégyenföldi paraszt gecik, erre mit lehet mondani?! Simán vezetünk, szétalázzuk őket, mert akkora szarok, és annyival jobbak vagyunk náluk szokás szerint, erre végig csak a geciskedésen jár az eszük. Clutterfasz beleszáll a kapusba, visszajön a PK-ból, egyből hátulról neki Foote-nak, akit már tavaly is kitett egész évre; Liles idén kétszer megsérült vállára már többször is late hitet nyomtak. Szerencsére felvesszük a kesztyűt, és osztjuk a tirpák görényeket rendesen, Durno, Hendricks és McLeod is különösen elemében van. De a legjobban az tetszett, amikor Quincey beépítette a palánkba Miettinent, még sok ilyet érdemelnének a mocskos patkányok. Ja, Hendrix SHG külön szopatós alázás volt, ahogy még passzolgattak Backström előtt.
Még van egy harmad, gondolom minden percét kifogják használni, hogy gyilkolászhassanak a férgek, szóval nem is azért fogok izgulni, hogy az eredményt tartsuk, vagy hogy nyerjünk, full-leszarom, jóval fontosabb lenne, hogy megússzuk valahogy élve, komolyabb sérülés nélkül - ez a survivor, nem a stólbuci hanem a vájdbuzi.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#30369) |
|
|
|
|
|
|
|
+ Hejduk a cseheknél,Budaj és Svatos a szlovákoknál benne van a szűk keretben. A szlovákokhoz egy formán kiívüli Svatos is simán befér.
A Liles-ügyet szerintem már kitárgyaltuk, de érdemes megnézni az amerikai hátvédsort. Vicc, hogy nem fér be. A jelenlegi, és az egykori Pittsbourgh-ieket nyomatni kell persze. Rafalskin kivül mindegyiknél jobb és ezerszer ponterősebb bekk.
Sebaj,majd kipiheni magát a szünet alatt, nekünk nagyobb szükségünk van rá
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#30373) |
|
|
|
|
|
|
|
Stastny-t behívták az amerikai keretbe, a többiekről egyenlőre nem tudok.
Mivel nem lesz Joe, különösképpen engem se hoz lázba, főleg ez a 12 csapatos lebonyolítás nevetséges.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#30372) |
|
|
|
|
|
|
|
Hendrix minnesotai származású, és nagyon várja már az olimpiai szünetet, hogy hazamehessen, és ice fishingelhessen, szerinte az a legjobb dolog. :) Meg persze jégkorongozni is fognak a tavakon a haverjaival, mint pl Findzsé. Az az ice fishing tényleg feelinges lehet, bizonyára nekem jobban tetszene, mint a hagyományos. :)
Ja, és még valami, jó hogy említette ezt az olimpiai szünetet, lassan el is kezdem számolni vissza a heteket, hogy végre nem lesz NHL, végre valami éltet. Na és persze bojkottálhatom az olimpiát. A jégkorongtornát Liles bő keretből való kihagyása miatt biztos, hogy egy pillanat erejéig nem fogom követni, akárki is megy oda tőlünk, remélem visszamondja mindenki, tehát pl a honlapon sem lesz olyan követés, mint a torinóiról volt, sőt, semmilyet nem tervezek, mert az eredményekre sem vagyok kiváncsi. De szerintem az egész olimpia ellen leszek folyamatosan, napi ötkarikás papírok felgyújtásával és antipropagandával, Bode úgyis gyenge, kijött a ritmusból az öreg alkesz, mióta felcsinált egy kurvát és tévedésből apa lett, már nem piál annyit sem, és akkor már semmit nem ér az egész, pedig minden alkalommal sokkal többre tartok egy téli olimpiát, mint egy nyári divatszart, ami csak a doppingoktól fröcsög, meg mégiscsak a világ egyik legjobb városában rendezik. De mindegy, erősnek kell lenni, tartom magam az eszméimhez: fuck the olympic's shit - Cumiskey to Canadian roster (BC native)!
|
| |
|
|
Válasz Boku hozzászólására (#30368) |
|
|
|
|
|
|
|
Hát, talán azért, mert "sok" a "kevéssel" áll szemben. De mindegy is, csak megkérdeztem. További jó szurkolást a sok geci ellen.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#30369) |
|
|
|
|
|
|
|
Volt, például legutóbb a Blues-t megdícsértem, hogy a rettenesen balszerencsés körülmények ellenére, 0-4-nél is végig a játékkal foglalkoztak, nem úgy ahogyan hasonló helyzetben a drága divízió-rivális kedves barátaink szokták tenni. De persze, tudom, hogy az ilyeneket nem jegyzi meg senki tőlem.
|
| |
|
|
Válasz Boku hozzászólására (#30368) |
|
|
|
|
|
|
|
Volt már olyan csapat aki szerintetek nem volt faszfej, vagy vadparaszt geci? Vagy valami hasonlóan kitüntető című?
|
| |
|
|
|
|
azt a faszfejbandát le kel igázni!!!Gyűlölöm őket!Egyébként szerintem most ütjük őket
|
| |
|
|
Válasz statuslaci hozzászólására (#30366) |
|
|
|
|
|
|
|
Na akkor nekifutunk ötödször is a Wild-nak! Hátha most már nem pattanunk vissza!
|
| |
Rookie
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#30364) |
|
|
|
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#30360) |
|
|
|
|
|
|
|
Jó, ez olyan 8 éve napiszinten reális téma. :)
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#30362) |
|
|
|
|
|
|
|
JML trade áldozata lesz? Hmm..
|
| |
|
|
|
|
Heti program:
- Kedd, 02:00 : Minnesota Wild - Colorado Avalanche (NHL)
- Szerda, 04:00 : Colorado Avalanche - Anaheim Ducks (NHL)
- Csütörtök, 03:00 : Denver Nuggets - Atlanta Hawks (NBA)
- Szombat, 04:30 : Portland TrailBlazers - Denver Nuggets (NBA)
- Vasárnap, 03:00 : Colorado Avalanche - Dallas Stars (NHL)
- Vasárnap, 22:15 : Philadelphia Eagles - Denver Broncos (NFL)
- Hétfő, 02:00 : Denver Nuggets - Dallas Mavericks (NBA)
Részletek:
http://denversports.blog.hu/2009/12/21/denveri_program_karacsony_heteben_sincs_megallas
Nincs mese, most már meg kell baszni a kibaszott tetves vadparaszt geciket! Ha nem is nyerünk, akkor ami sokkal fontosabb, hogy a belüket tapossuk ki, és húzzuk végig a csarnokban, vagy az egész ratyiszar St. Paul városa körül. Blöá, semmi kedvem ma éjszaka azokat a retkeket látni, de nincs mese, csak már nincs gyomrom az ilyen mocskos buzikhoz, főleg egy CBJ után, amúgyis a hányingerem van az NHL-től, hogy mekkora unalom a köbön a sok izgalmas egyéb meccs között. Azért komoly hét lesz: back-to-back a texasi traktoros parasztokkal, mindkét csapat számára divízió-rangadók, kaliforniai kurvák is jönnek, Broncos showdown, és szuper-vasárnap.
|
| |
|
|
|
|
Volt. Nincs meg ebből a következő mozzanat?
Végre a helyén kezeljük a Colombust, az első 19-20 meccsen végig nyertünk ellenük,aztán pont valami jubileumi meccsen kezdtek elszemtelenedni, de ahogy Filip mondta, kezd helyre állni a világ rendje.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#30359) |
|
|
|
|
|
|
|
Lehet vótmá
|
| |
|
|
|
|
Na ezen a meccsen is minden klappolt, ilyen jó csapatjátékot bármeddig el tudnék nézni. Mindenki tudja hol a helye, besegít, jók a váltások védekezésben, nagyszerű. Ez az energikusság és lendület ami ezekből a kis taknyos srácokból jön, na ez a modern hoki. Imádom ezt a csapatot :)
|
| |
|
|
|
|
Kérdezni is akartam már, hogy a ha csak a Jackets-et verjük meg, már nincs is kép?
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#30356) |
|
|
|
|
|
|
|
Ja, meg az nba1.hu-n is van az a Girls, Girls, Girls topik, az ám a nem semmi, olyan mintha Shad tizenöt ikertestvére nyomatná a képeket rendszeresen.
Tényleg, mára egy öt perc alatt lerendezhető ócska luxuskurvát kérünk, egy már úgyis megvolt az éjjel Masoncroft személyében.
|
| |
|
|
Válasz CarioN hozzászólására (#30355) |
|
|
|
|
|
|
|
Nah ez fasza ötlet, legyen "Dugnátok mi?" topik! :)
|
| |
|
|
Válasz Lazlee hozzászólására (#30354) |
|
|
|
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#30348) |
|
|
|
|
|
|
|
LOL, ez a hat idei NHL-debütáns, amire mondom, hogy a tavalyihoz képest mennyire kifejezetten kevés, az is a legtöbb egy csapaton belül az NHL-ben, szaros sörliga ez még mindig. :P
|
| |
|
|
|
|
Tudom, az megvan, és mivel odaírtad a neved, fel is ismertelek, mert pl elég sok emberről azt se tudom kicsoda. :)
A potya-Calder Masoncroft-ot öt perc után lezavartuk, 4/7, pont a tőle várt átlag. Visszatértek azok az idők, amikor bármi történjék, a Columbust szétszopatjuk.
Sokkal fontosabb, hogy győzött LEM Manitobaban 0-2-ről fordítva, Stoa, Willsie és Dupuis szerezték a gólokat. Ezen a hétvégén már valami mintha elindult volna, mindkét meccsen masszívan outshotoltunk idegenben egy elég erős ellenfelet, hátha sikerül összeszednie magukat és a csapatot Quinn-éknek...
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#30351) |
|
|
|
|
|
|
|
Én már szavaztam
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#30350) |
|
|
|
|
|
|
|
Szavazz az év denveri sportolóira! Vonatkozik mindenkire, az Avs-eseknek kötelező, és más érdeklődőknek is ajánlott! Már csak ma meg holnap lehet, szóval húzzatok még bele, ne maradjon le senki, aki szeretne szavazni! :)
http://denversports.blog.hu/2009/12/07/szavazz_az_ev_denveri_sportoloira
|
| |
|
|
Válasz Silent Bob hozzászólására (#30349) |
|
|
|
|
|
|
|
Filip!Ide küld el a linket amit szerettél volna!thx
ui:az MSN-m egy buzi szal ha valaki kap tőlem valamit ne fogadja el
|
| |
|
|
Válasz vantage007 hozzászólására (#30345) |
|
|
|
|
|
|
|
*Sacco és Sly feljött...
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#30346) |
|
|
|
|
|
|
|
Alkalmatlan a LEM idei edző gárdája, ez az ára, hogy Sacco és Kono feljött az Avs-hez rendet csinálni. Így nyilván nehezebb dolguk lesz a nem azonnal NHL-ready fiataljainknak a fejlődésre, mert ezek a faszok úgy néz ki, lerombolják azt az erős utánpótlásbázist, amit Sacco három év alatt felépített Clevelandben, és ahonnan bármikor bárkit fel lehetett hozni, azonnal megállta a helyét az NHL-ben. Ezért kár, mert így kicsit késni fog a világhatalom átvétele, de remélem, hogy legkésőbb nyáron lépünk, és valami normális edzői gárdát teszünk oda, mert szükség lenne egy jó farmcsapatra is az előrelépéshez.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#30344) |
|
|
|
|
|
|
|
Shad! Valami jó képet már varázsolhatnál, mindig benézek a Colorado topicba, de régen volt új csaj.
|
| |
|
|
|
|
Nem mondom meg, csak furcsa, hogy két meccs után vissza is küldték. Meg ahogy nézem, lent se nagy megy neki nagyon. Mondjuk az egész LEM-nek nem.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#30343) |
|
|
|
|
|
|
|
És ezt így megmondod két meccs után, amit nem is láttál? Sokkal mélyebb gödörből szedte már össze magát, tehát még ha nem is lenne túl jó az újonc profi szezonja, ami éppen benne van, akkor sem kell leírni őt, bőven van ideje és lehet, hogy majd csak egy-két AHL-idény után jön meg számára az áttörés, eleve eddig is inkább jövőre terveztem vele. Nincs semmi gond, most már megérezte az NHL szagát, még reálisabb lesz majd számára a cél, amiért még jobban küzdhet odalent. Szerintem fogjuk még látni fent idén is, és ezen a két meccsen is tetszett a stílusa, arról már kevésbé tehet, hogy a sora mögött egy ECHL-szintű bekkpár játszott, ezért -3-mal zárt. Mercier-ről is hasonló véleményem van, bár belőle igazából csak a harmadik meccsen láttunk valamit. Az meg csak jó, hogy Sacco-ék lehetőséget adnak minél több újoncnak. Yipre is nagyon kíváncsi vagyok, még csak decemberben kezdte el az első profi szezonját, és elég szépen bekezdett, hat AHL-meccs után felhívták, nem semmi. A csapatnak kevésbé tetszett annyira Koci sportszerűtlensége, mint nekem, gyanítom, hogy Sacco is ezért hozta a masszív energy guy Yip-et, mert a cseh góliát kezdi elveszíteni a bizalmát.
Én örülök neki, hogy kezdünk visszaesni, remélem ezt így folytatjuk majd a deadline-ig, nehogy Lacroix-nak eszébe jusson, hogy meglehet a playoff, és ész nélkül elcserélgeti a pickeket/fiatalokat valami egyszezonos zsoldos vén buzikra. Meg amúgyis kell egy jó draft 2010-ben még, nekem kell Hall vagy Seguin. :)
Egyébként Yip 59-es lesz, megint kezd kaotikussá vállni a helyzet ezen a téren, annyi új szám van. :)
A LEM 1-0-ra kapott ki Manitobában a masszív outshot ellenére.
A Mammoth megnyerte a preseason meccset a faszparaszt minnesotai trapbuzik ellen. Az 1/5 Alex Gajic mesterhármas, az 1/2 Ilija Gajic szintén betalált, elég jól sikerült a bemutatkozása a fiatalos bandának.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#30341) |
|
|
|
|
|
|
|
Most nézem, hogy már csak 7. helyen állunk a főcsoportban.
Viszont a csoportunkban pontazonossággal állunk csak a második helyen, igaz a CGY 2 meccsel kevesebbet játszott. Kell a mai győzelem, nagyon kell. Remélem lesz stream.
|
| |
|
|
|
|
Én elhiszem, hogy nagy tehetség, de...
Nem nagyon látok rá esélyt, hogy vigye nálunk valamire.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#30339) |
|
|
|
|
|
|
|
Yip-et a lineupba!
Én támogatom, hogy minél többen debütáljanak idén is, bár Stoa-t szerettem volna még fent látni, de Yip jó lenne pl a negyedik sorba is Hendricks mellé.
LOL, baseball managerben az egyik legjobb emberemet Tavares-nek hívják.
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#30339) |
|
|
|
|
|
|
|
Durno, Yip felhívva, Mercier, Stoa leküldve.
Clarkra rá sem lehet ismerni, emlékszem két éve mennyire jó volt, idén viszont gyász... JML helyett őt bencselném szívem szerint, de a blokkjait senki sem tudja pótolni, kb emiatt van még a kezdőben.
|
| |
|
|
Válasz Filip hozzászólására (#30337) |
|
|
|
|
|
|
|
Jah!
Olyan, mintha ő is az egyik betege lenne a kórháznak.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#30336) |
|
|
|
|
|
|
|
Csak a szokásos. :)
JML ismét elismerte a hibáját, egyetért a bencheléssel, és tudja, hogy több kell tőle. Nyilván, de egyértelmű, hogy nem szabad Clark-kal együtt játszatni, Sacco-ék is észrevehetnék már végre, ami az első pillanat óta nyilvánvaló számomra. Szvsz
Quincey-Wilson
Hannan-Liles
Foote-Clark/Peltier
duókra van szükség.
Koci 1000 dolláros büntetést kapott.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#30336) |
|
|
|
|