előző
oldal l következő
oldal
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.17. 2:52 l #7109 |
Felébredtünk a harmad második felére, szinte benyomtuk az Islanders-t a saját kapujukba. Meg is lett a fordítás Shatty előnyös góljával.
Egyébként Sobotka engem nagyon emlékeztet Andy Mac-re, csak valahogy a játékintelligenciája nem akkora, vagy legalábbis valami hiányzik a srácból ami Andy-ben megvan. De ettől függetlenül nagyon gyors és hajtós, kifejezetten hasznos játékos. Talán idővel, ahogy egyre több lesz a rutinja majd kicsit többre is viheti, mint a 3-4. sor.
Haskins meg nagyon jól pörög, nem lesz helye Coco-nak, amikor felépül, ha ez így marad. Bevallom, nem is lepődnék meg, ha mozgolódnánk a deadline-nál. Van egy extra védőnk (Coco vagy Huskins), ott van Big Ben, aki lassan sztárrá növi ki magát az AHL-ben (és továbbra is borzasztóan sajnálnám, ha elcserélnénk), valamint tegyük a szívünkre a kezünket, a Stewie-Bergie páros egyikének elvesztése sem lenne hatalmas érvágás (legalábbis jelen formájukban nem - bár azért fiatalok, szóval nem arról van szó, hogy ki akarnám kiabálni bármelyiküket is a csapatból). És azért mondjuk egy Coco/Stewie/Benny triónak van értéke és nem is annyira kicsi. A kérdés csak az, hogy amit kaphatnánk ezért a pakkért, arra szükségünk lenne-e. Annak is örülnék, ha így maradna a csapat, ahogy van, mert jók vagyunk!
|
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.16. 20:47 l #7106 |
Félek, hogy Steen hosszabb időt fog kihagyni. Meg vagyunk mi áldva ezekkel az agyrázkódásokkal...
|
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.16. 19:47 l #7103 |
Huskins tényleg nagyon jó volt amíg meg nem sérült. Kiváncsi leszek, fel tudja-e venni a ritmust megint, ha pedig igen, akkor (bármennyire is szeretem) nem fogom visszasírni Coco-t.
Arnott is játszik, bizony!
|
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 2:33 l #7096 |
Azért akármit is mondanak a Wings szurkolók, Backes klasszis játékos! Most a Mason-nel való ütközése után a Jackets kommentátorai!!! mondták, hogy le a kalappal, mert el akarta kerülni a kapust, de végül a védő belevezette. Meg emlékszünk, múltkor is, hogy átugrotta Howard-ot, pedig simán beleszállhatott volna, és még csak ki sem állították volna. Lehet, hogy oda-oda csap meccs közben, de nem hiszem, hogy sok másik játékos figyelne ennyire az ellenfél kapusának testi épségére! Klasszis jellem! |
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 1:47 l #7095 |
Beszarok, kevesebb mint egyetlen kibaszott TIZED!
Megérdemeltük egyébként, lófasz volt ez a harmad, nem ütköztünk semmit, védő harmadban eladogattuk a korongot, stb. Hitch remélem összerántja a brigádot a szünetben, mert ez édeskevés.
A shorty-nál Perron passza viszont szenzációs volt, meg a befejezés is Backes-től!
|
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.13. 15:21 l #7087 |
| A következő 2 hétben olyan dolgok történnek, amire az egész bajnokság folyamán nem volt példa és bizony ritkán fordul ez elő velünk egy-egy szezonban. Mire gondolok? Szóval 3 olyan meccs is lesz, ami emberi időpontban kezdődik (matiné meccsek).
Szombaton a MIN-t fogadjuk este 8-kor, aztán vasárnap 1/2 7-kor CHI-ba megyünk, majd egy hét múlva szombaton WIN-gel játszunk este 8-kor.
Már alig várom. |
|
Utálom a matiné meccseket. Nagyon lassúak szoktak lenni, és általában még ki is kapunk, ami a legnagyobb baj... |
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.13. 15:19 l #7086 |
Nem fogok emiatt szemlesütve mászkálni az utcán. Időnként szopatnak minket a bírók, néha velünk is lehetnek, ez ilyen dolog. Amit meg a korongbírtoklásról írsz az teljesen igaz, ha végigdominálunk egy meccset, akkor nem meglepő, ha az ellenfélnek lesz több kiállítása.
Coco-val nincs különösebb bajom, bár valóban nem kiemelkedő. De az sem rémlik, hogy meccsről meccsre ordító hibákat követne el. Igazából amíg a legjobb védelmünk van a ligában - aminek bizony ő is a része - addig egy szavam nem lesz. :) Meg azért időnként jól jön a tapasztalata is, nem egy mai csirke már, Petroékhoz képest legalábbis semmiképp.
|
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.13. 3:38 l #7071 |
Nagy bounce back game volt Halaktól a félresikerült NJ elleni meccs után!
Petro egyszerűen maga az isten!!! Mekkora volt már a végén az egész pályáról beemelt ENG-ja!
Andy Mac-et jó volt újra jégen látni, hozott egy kis dinamizmust a játékunkba, jól kevergetett, és asszisztot is szerzett. Soha rosszabb visszatérést!
Sobotkát emelném még ki, nagyon keményen melózott egész meccsen, PK-ban zseniális volt (úgy általában a PK-nk is kurva hatékonyan működött), és ahogy felkente azt a patkány geci Thornton-t az egyszerűen zseniális volt! |
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.13. 2:44 l #7070 |
Kicsit lejt a hazai pálya... De akkor már remélem ki is tudjuk használni, ha a sporiktól megkapjuk a segítséget.
|
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.12. 4:48 l #7068 |
Csúnya lett volna ha ezt nem nyerjük meg, felbillent a pálya. Perron is visszatért végre-valahára! :)
|
Problémák, észrevételek |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.11. 10:01 l #2066 |
Jó a Blues cikk, köszönjük!
Annyi apróság, hogy a meccsenként eleresztett kapura lövések számával nincsen gond, hisz több mint 31 lövéssel a 8. helyen tanyázunk a ligában. Az említett szám (26,4) az ellenfeleinknek engedélyezett lövések száma, és abban ligaelsők vagyunk! :) |
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.08. 14:12 l #7062 |
| Most mondom, hogy a Preds-Nucks meccs hosszabbításos lesz... |
|
Lottóznom kéne... Mostanában minden egyes meccs, ahol két riválisunk játszik egymással rendre túlórás. Nevetséges. |
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.08. 4:07 l #7060 |
Kicsit más meccsre számítottam, de nincs okunk panaszra, főleg hogy az első harmadban a szerencse is minket pártolt. Fontos két pont!
Remélem D'Ago-nak nincs semmi komoly baja.
Ja és Elliott nagyon jó volt, nagyban neki köszönhető a győzelem!
|
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.08. 2:46 l #7058 |
D'Ago megsérült. A második harmadban meg mintha visszavettünk volna egy fokozattal, kb. csak Elliott-on látom, hogy 100%-on pörög.
|
Ottawa Senators |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.08. 1:58 l #19154 |
Jó lesz az 2/4-nek is azért. Az első nem az övé volt, a másodiknál viszont tényleg lehetett volna kicsit agresszívabb. Pedig tartottam Andersontól meccs előtt, nem is bánom, hogy lehúztátok.
|
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.07. 22:46 l #7057 |
| Igen ő kezd. Szegény maradhatott volna Ottawában, úgyis ott szerepelt utoljára :D |
|
És még a repülőjegyén is spórolhatott volna a csapat, úgysincs még mindig tulajdonosunk. |
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.07. 20:44 l #7055 |
És a nagy része idegenben lesz, ha jól gondolom. Ez lesz az igazi próbatétel, hogy tényleg érünk-e annyit, hogy a PO-ban ne csak sima zakóra legyünk jók.
Mai meccs: Félek kicsit, mert Anderson képes arra, hogy lehúzza a rolót, bármennyit is lövünk. Szerintem dominálni fogunk, és tényleg csak annyi a kérdés, hogy gólra tudjuk-e váltani a lehetőségeinket. Elliott lesz a kapuban?
|
Filmek |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.06. 19:49 l #6414 |
A hosszupuskasub-on van már magyar felirat hozzá. A Vér és Homok címe alatt találod meg s02e02 jelöléssel.
|
Humor |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.05. 21:12 l #7844 |
Az eredeti 'brb'-s jobb szerintem. Nem tudom elképzelni, hogy van olyan félkegyelmű (magyar) ember, aki ne tudná, hogy a pill mit jelent. |
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.05. 15:23 l #7052 |
Price-nak szerintem is jobb az upside-ja, de valahogy Jaro nekem mindig is szimpatikusabb volt. Valahogy mintha keményebben dolgozna, vagy jobban akarná a sikert. Vissza nem keresem ennyi idő távlatából, de amikor még nem volt a nagy PO run-otok, már akkor írtam itt a forumon, hogy ha a két RFA közül az egyiket elengeditek, akkor remélem hogy Halak lesz az, és hozzánk jön. Be is jött a dolog. :) Mostanság meg úgy látszik már kamatozni is elkezdett az üzlet számunkra.
***
NSH meccs. Nem néztem, de valószínűleg ha láttam volna is a meccset, akkor sem tudnék többet mondani ennél: Rinnétől feláll a szőr a hátamon... Ha van csapat akivel nem akarnék összekerülni a PO-ban, hát a Preds az! Komolyan, inkább 10x a mostani DET, mint az idei NSH.
|
St. Louis Blues |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.04. 6:19 l #7050 |
1-0. Örömteli, hogy semmi nem változott az elmúlt 9 napban!
Halak azért elég brutális már egy ideje. Meccseket nyer nekünk, lassan számolatlanul. Ő már az a kapus akire azt mondtam 2 évvel ezelőtt, hogy inkább őt látnám a csapatban, mint Price-t! |
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132
|