előző
oldal l következő
oldal
Dühöngő |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.18. 12:34 l #24137 |
Tegnap-tegnapelőtt voltunk síelni. Tegnap a buszon reggel unokatesómmal whiskey-t ittunk, utána a mellettünk ülők megkínáltak házi mézessel.
9-kor már be voltam baszva, el is aludtunk.
Odaértünk, síeltünk, közben hütte, kutyafasza, ebédkor betoltunk egy sört, meg ittunk megint a bekevert whiskey-colából. Megint be voltam baszva. Estem is egy akkorát, hogy még mindig fáj a jobb kezem, meg a hüvelykujjam be is van dagadva.
El is aludtam a felvonón, úgy megütött a pia.
Utána, indulás előtt még azért becsavartunk 1-2 sört, mag a buszon páleszt, úgyhogy hazáig megint aludtunk.
Itthon be a kocsmába, elkezdtem masszívan sörözni.
Hazajöttem, széthánytam a fél fürdőt, de össze tudtam takarítani, amire kurva büszke vagyok.
De amire a még büszkébb vagyok:
lehet, hogy már meséltem, hogy kb. 2-3 éve egy cigány csávónak széttörtem a fején egy sörösüveget, mert állandóan kötekedett velem, mert (akkor már 9 évvel azelőtt) egyszer elküldtem a kurva anyjába.
Szóval igaz, hogy már 3 éve, azóta a sörösüveges incidens óta egy szót se mert szólni nekem, de tegnap odamentem hozzá, mellbe basztam, és azt mondtam neki: "Ide figyelj! Nem tudom, tervezed-e, hogy még valaha is belém kötsz, de ha igen, akkor kurvára ne tervezd. Mert ha még egyszer ugatsz nekem, még a beledet is kitaposom, te rohadék paraszt geci. Megértetted?" Erre csak nézett maga elé (még majdnem meg is sajnáltam), meg bólogatott szótlanul. Mondom neki, "Nagyon helyes", aztán olyan "barátilag" mellbe kúrtam még egyszer, aztán otthagytam a picsába.
Pedig az öccse meg kurva jó gyerek. Amikor a csávó bejött a kocsmába, az öccsével ültem egy asztalnál, meg amúgy is teljesen jóban vagyok vele. (Pedig ő is mondjuk 6 évvel idősebb nálam.) Ezt a patkányt viszont széjjel tudnám ütni. De asszem, erre már nem lesz szükség. |
NHL küzdőtér |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.18. 12:23 l #10180 |
PAT, a múltkori beszélgetésünkhöz:
| vajon miert nem lep meg, h mindket nyugati csapat eppen pacifices... |
|
na ezért kell a kötőjel.
"peszifájszisz"
Vagy ahogy egyszer régebben már mondtam: NS-ben, vagy hol volt egy kép két Detroit játékosról, és az volt alá írva, hogy "[...] Kirk Maltbynak [...]"- és (akkor még nem ismertem Maltby nevét) azt hittem, hogy úgy hívják, hogy "máltbinák". |
Pittsburgh Penguins |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.16. 0:05 l #40162 |
Faszom.
Reggel kelnem kéne fél 7-kor, mert megyek egyet síelni.
Viszont a meccset meg akarom nézni.
Ja meg, kb. 1 órája elkezdtem dézsmálni a kellemes kis Chivas-omat, ami itt hesszöl a hűtőben.
Ej de faszom egy világ ez.
|
Humor |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 21:06 l #7983 |
Ja, és unokatesómmal nem érdemes beszélni FB-n, amikor iszik:
jolvabnmér
bevagyiokbvaszva
|
Humor |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 21:03 l #7982 |
Két döglégy ül a friss kutyaszaron, az egyik hirtelen fingik egy nagyot.
Mire a másik megszólal:
- Nem zavar hogy éppen eszek?
|
Dühöngő |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 19:09 l #24122 |
Most, hogy mondod... másnap azt hittem, hogy az aranyerem kezd előjönni, de lehet, hogy mégse az volt?
|
Dühöngő |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 18:30 l #24119 |
Ja, vissza. Utána írt, hogy a nyakkendőjét is itthagyta. Mondom neki, azt ugyan nem. Erre másnap ír a gyökér, hogy megtalálta otthon. Mindegy, már akkor se az esze tetszett. |
Dühöngő |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 18:14 l #24114 |
Én meg egyem azt a sporttévés szívedet, kisangyalom, de igen, gáz, mert magyarul ilyet nem mondunk.
Ez olyan, mint amikor Fekete Pákó azt mondja, hogy "tucsok": megérted, mit akar mondani, de magadtól te nem úgy mondanád, hogy tucsok, hanem úgy, hogy tücsök.
|
Dühöngő |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 17:27 l #24111 |
Aki fordította a szöveget, az se kisebb lúzer. "Normálisan nem szeretem a..."
Normálisan=alapesetben.
|
Dühöngő |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 13:59 l #24092 |
Ezen nem kell meglepődni. Sok gyarmatuk volt régen, befogadják onnan azokat a menekülteket, akik régen lehet, hogy nem akartak az "anyaországba" menni, most meg már akarnak, mert mostanra jobb lett ott az életszínvonal.
Vagy valami ilyesmi.
Trianon minket pl odaadott az osztrákoknak. De mivel akkoriban az osztrákok a béka segge (de legalábbis a magyarok) alatt voltak, a hely akkori lakói elkezdtek partizánkodni, hogy ők vissza akarnak kerülni Magyarországhoz. Visszakerültek.
Eltelt egy kis idő, most meg mi már azt mondjuk, hogy maradtak volna akkor a seggükön, akkor nekünk most jobb világunk lenne osztrákként. Egyszerű fűnyíróemberként 2500-3000 juró havonta...
|
NHL küzdőtér |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 13:47 l #10127 |
Mennyi érdekes történet van a ligában a játékosok mögött...
http://citizensvoice.com/sports/what-a-journey-1.1270551#axzz1mLWzlj17
|
Dühöngő |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 10:39 l #24078 |
Ja, bár az "alas" inkább régiesebb, max Shakespeare-nél hallottuk utoljára.
Szóval ha már a stílust is el akarom találni, inkább úgy fordítanám, hogy "Óh, mily szívfájdalom! (és itt csukott szemmel a kezem (tenyérrel kifelé) a homlokomhoz emelem a drámai hatás kedvéért) A tündér hamisítvány!" |
Detroit Red Wings |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 10:10 l #35404 |
Még anno az NHL 98-cal játszottam (unokatesómnál toltam mindig, mert még nem is volt gépem itthon), aztán abban még lehetett olyat csinálni, hogy mittomén, a Pittsburghgel voltam, de akkor is megkérdezte a gép, hogy melyik csapatot akarom irányítani.
Egyik meccsen kikaptam a Washingtontól, vagy nem is tudom, mi volt már, miért haragudtam meg rájuk, úgyhogy amikor jött ellenük a következő meccsem, kiválasztottam őket, az elején levittem Kölziget a picsába, utána visszaállítottam az irányítást a Pensre, és 44-0-ra megvertem őket. |
Dühöngő |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.15. 9:47 l #24072 |
LOL, ez kurva nagy! Honnan másoltad ki ezt az írást?
Mert ha ez egy hivatásos fordító munkája, akkor mehetne a Leiterjakabra.
| Alas, a tündér, hamisítvány. |
|
alas=sajnos
(gy.k. "De sajnos a tündér hamisítvány.") |
Dühöngő |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.14. 21:36 l #24064 |
Ja, nekem pl kurvára lila segédfingom nincs, hogy mi akar ez lenni...
|
Politika |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.14. 20:19 l #8201 |
Istenem, kivételes örömmel rúgnám ki páros lábbal a bal alsó hetesét ennek a takony kis buzinak. |
NHL küzdőtér |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.14. 12:30 l #10123 |
Közben talán Chiasson fiából is jó hokis lesz.
http://www.newsobserver.com/2012/02/13/1851078/son-of-canes-chiasson-makes-own.html
|
NHL küzdőtér |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.14. 12:25 l #10122 |
Gondolom olvastátok már, hogy Mike Comrie 31 évesen visszavonult, csípőproblémák miatt (már 3-szor műtötték).
Egy pittsburghi blogger ezt írja róla:
Comrie's time as a Penguin was pretty unremarkable, but he was one of the most approachable, accommodating and thoughtful individuals we've encountered in terms of players. We fully admit we kind of had a sour attitude on him when he joined the team. He was a guy from a rich family who held out with the Oilers and forced a trade. And he had the Hollywood wife. It just seemed like he would be a bad guy. But in all reality, he was a tremendous decent human being. The NHL lost one of the decent guys as a player.
|
Humor |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.14. 10:23 l #7962 |
- Hát te mit iszol?
- Pillanatragasztót.
- Mit?
- Mmmmmm-mmm-mmm...
- Miért nem játszik a tűzoltózenekar betonon?
- Mert nincs olyan hangszer.
Egy hölgy zongorázik s egyszer csak az utcáról belép a lakásba egy fiatalember. Az asszony meglepődve megfordul. A fiatalember igy szól:
- Hölgyem nem zenél?
- De igen, csak nem értem, hogy miért tegez.
Egy férfinak levágja a lábát a vonat. Épp arra megy a vasutas.
- Jaaj, a lábam, a lábam!
- Mi a faszt kiabálsz, nincs is lábad!
A parkban egy padon ülő bombázó nőhöz odamegy egy szakadt kinézetű csavargó és előszedi a nemrég a kukából kiguberált élelmiszereit. Megszólítja a nőt:
- Hölgyem, megkínálhatom a szendvicsemből?
- Hagyjon engem békén, mondja a nő.
- Akkor esetleg egy kis kólát, nyújtja az eldobott üveg alján lötyögő némi folyadékot.
- Mondtam már, hogy hagyjon békén, mondja a bombázó most már erélyesebben.
- Akkor a baszást már ne is említsem?
Három nő megy este a faluban.
A kocsma előtt találnak egy alvó részeget, aki tiszta sár, nem ismerik fel.
Lehúzzák a nadrágját, megnézik a farkát.
- Ez nem az én férjem.
- Ez tényleg nem a te férjed.
- De még csak nem is falubeli.
Komolyzenei koncerten éppen egy halk rész kellős közepén valaki a második sorból elordítja magát:
- Van itt egy orvos?
A többiek lecsitítják, megy tovább a hangverseny. Tíz perc múlva újra:
- Van itt egy orvos?
Valaki az első sorból feláll, megsajnálja és odamegy hozzá.
- Orvos vagyok, tessék parancsolni, miben segíthetek?
- Hát nem gyönyörű ez a zene, kolléga úr?
Miért tesz a hegedűs egy ruhadarabot a hegedűje és az álla közé?
- Hogy le ne hegedülje magát.
|
Humor |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.14. 10:09 l #7960 |
Ezen jót röhögtem.
Pedig semmi új nincs benne, mert pl.
Mi a különbség a róka meg a bicikli között?
A biciklin lehet rókázni, de a rókán nem lehet biciklizni.
Vagy:
Mi a különbség (a két zeneszerző) Bach és Mascagni között?
Bach már egyévesen tudott Mascagni, de Mascagni egyévesen még nem tudott Bachni.
(Mascagni=mászkánnyi) |
Pittsburgh Penguins |
Idézet
l Válasz
erre l 2012.02.14. 9:28 l #40156 |
Egyébként én is az alapján válogattam ki ezeket, hogy kik azok, akiket még valahogy meg lehetne oldani.
Lesznek ilyen Parisé-k, de azok túl drágák nekünk. Max 2-2,3 millás CH-s játékosokat néztem.
De egyébként tény, hogy akiket írtam, azok közül egyikkel se lennénk sokkal előrébb.
Más viszont nem nagyon van.
(Illetve de, ha GMRS cserél valaki viszonylag "jóárú" szélsőért, és meg tudjuk oldani, hogy beférjen.)
|
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170 171 172 173 174 175 176 177 178 179 180 181 182 183 184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198 199 200 201 202 203 204 205 206 207 208 209 210 211 212 213 214 215 216 217 218 219 220 221 222 223 224 225 226 227 228 229 230 231 232 233 234 235 236 237 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250 251 252 253 254 255 256 257 258 259 260 261 262 263 264 265 266 267 268 269 270 271 272 273 274 275 276 277 278 279 280 281 282 283 284 285 286 287 288 289 290 291 292 293 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303 304 305 306 307 308 309 310 311 312 313 314 315 316 317 318 319 320 321 322 323 324 325 326 327 328 329 330 331 332 333 334 335 336 337 338 339 340 341 342 343 344 345 346 347 348 349 350 351 352 353 354 355 356 357 358 359 360 361 362 363 364 365 366 367 368 369 370 371 372 373 374 375 376 377 378 379 380 381 382 383 384 385 386 387 388 389 390 391 392 393 394 395 396 397 398 399 400 401 402 403 404 405 406 407 408 409 410 411 412 413 414 415 416 417 418 419 420 421 422 423 424 425 426 427 428 429 430 431 432 433 434 435 436 437 438 439 440 441 442 443 444 445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493 494 495 496 497 498 499 500 501 502 503 504 505 506 507 508 509 510 511 512 513
|