Akkor itt a revans ideje. Most nekünk kell egy kilencest baszni ezeknek a buziknak!
Hogy mit szeretnék?
Crosby 3 gól, Malkin 3 gól, Neal 3 gól, MacIntyre meg 3 bunyó, és csókolom.
Lehet, hogy hülyén fog ez így hangzani, de én pl ellenfélnek a legjobban a Cryerst szeretem. Kurva jó meccseket játszunk ellenük legtöbbször.
Míg pl. amikor a Boston, vagy a Canes ellen játszunk, el tudnék aludni...
Áh, elég volt tegnap is, meg tegnapelőtt is.
Tegnap nagyon aljas módon szarrá csaptam magam. Annyira, hogy olyan már nincs is.
Mármint nem úgy, hogy tök igénytelen részeg voltam, mert nem estem-keltem, meg semmi ilyesmi nem volt, csak hát azért brutálisan sínre tettem magam. (Buli volt, szóval nem csak úgy snassz, kocsmában, aztán csá.)
Végülis ír érdekeseket, meg pár dolog jogos is.
De ettől még ha nem tudja elszedni valakitől a korongot, és gólt kapunk belőle, az gáz.
Mondjuk másfelől meg mindenki hibázhat azért.
Mindegy, lényeg a lényeg: láttuk őt már jól játszani, ez a rosszabb forma nem tarthat örökké.
oly mindegy, ki van hatalmon, a céljuk, a módszereik, az egész létük pont ugyanolyan...
Én mindig ezt mondtam.
Megmondtam tavaly, hogy nem lesz jobb attól, hogy mostantól Viktor és nem Feri/Gordon.
De rengeteg az olyan ember, aki még mindig elhiszi a Viktornak, hogy "jaj, drágáim, egyem a szíveteket, mi nem akarunk ám nektek rosszat, de ezt mind muszáj megcsinálnunk, és azért muszáj, mert az a csúnyarossz Feri úgy elbaszta 8 év alatt a témát, hogy csak így lehet megoldani".
És ha ott guggolna a Viktorka az ő szájuk fölött, és simogatná a fejüket, hogy "ne haragudj, én tényleg nem akarok a szádba szarni, de muszáj, mert tudod, a Feri..." akkor ők vigyorogva nyelnék a hígfost.
Az is lehet, hogy én vagyok a hülye, tudatlan, stb., de nem érdekel, én akkor is ezt gondolom.
Ilyenkor miért nem ír a "főnököm", hogy hol van már a meló, amit ma délutánig kell leadnom?
Megírnám neki, hogy "a faszt fosol, mingyá küldöm, bászmek!"
Én mindig azt szoktam mondani, hogy a legérdekesebb az, hogy itthon még egy itthoni cd is 4-5 rugó, kanadában meg 8 évvel ezelőtt pl a Three Days Grace első albumát (ők kanadaiak) 10 dollárért vettem, ami akkor 1700 forintot ért. Persze ott is vannak 30 dolláros cd-k, de azért 10-ért is lehet már kapni.
Nincs türelmem most még egyszer végigzongorázni a dolgot, de leírom, hogy az elején, hogyan lehet a színeket mind beírni.
Így egy kicsit demonstrálom azt is, hogy milyen módszereket kell alkalmazni.
- 9+14 --> a norvég az első házban lakik + a norvég a kék ház mellett lakik --> a második ház kék
- 4+5 --> a zöld ház a fehértől balra van, és a zöld kávét iszik --> az első ház nem lehet zöld, mert attól jobbra a kék van, marad a jobb 3 ház / mivel a középső ház tejet iszik, oda nem kerülhet a zöld, így marad az, hogy jobb szélső a fehér, jobbról a második pedig a zöld+kávé
- 1. brit pirosban lakik, de az elsőhöz be van írva, hogy norvég, így marad az, hogy a középső piros (és brit), az első pedig már csak sárga lehet.
(És mivel már össze van kötve, hogy sárga-Dunhill, így a Dunhillt is már beírhatom a sárga norvéghoz.)
Innen ugyanilyen logika alapján lehet továbbmenni, tehát hogy "ha már a színek közül 3-hoz van valami kötve, és az egyikhez egy olyan ital, ami kizárja azt, hogy abban a házban ilyen állat legyen, akkor a mellette lévőben olyan cigi lesz"
Szóval kacifántos a dolog, de ezzel együtt is nekem kb. 10 percbe telt (az állításokat is jó sokszor végig kell futni, mert amikor kiderült valami, utána megint előjöhet még valami).
Amúgy én is rajzolgattam, meg írogattam egy épp a kezem ügyébe került, felbontott boríték hátuljára.
Felírtam 5 oszlopba a kategóriákat (szín, nemzetiség, stb.)
Összekötögettem a dolgokat, meg ilyenek.
Amikor eljutottam oda, ahova te, onnan már kicsit trükkösebben ment a dolog.
Tehát rá kell jönni olyanokra is, hogy megnézed, hogy mittomén (csak úgy mondok dolgokat) a brit, és a norvég már megvan, és akkor mondjuk a svéd az a maradék három házból ide nem kerülhet, mert ebben a házban a sörivó lakik, a másik kettő közül meg ebbe nem kerülhet, mert ott az van, aki lovat tart. Szóval tényleg nem könnyű (értsd: nem csak annyi, hogy végigmész az állításokon, és akkor végigérsz), de azért rá lehet jönni.
Így nézett ki a "rajzom".
Ja, és a színeket kapásból a legelején mindet be lehet írni.
Akkor ezek szerint te vagy a 98%, mi négyen meg a 2%.
Ezt már éjjel is akartam írni, hogy oké, elhiszem, hogy nem mindenki tudja megcsinálni, de azért erős túlzásnak érzem ezt a 98-2-t.
Éjjel pont azon gondolkodtam, hogy erre legtöbben 5 perc után azt mondják, hogy "na jóvan, a faszom bohóckodik itt, van jobb dolgom is."
Na, mákosok.
Ezeket úgysem törjük meg, mint a Coloradót, beállnak a picsába.
Most jövök csak rá, hogy szopó van melóval, úgyhogy asszem, el is megyek aludni inkább.
Ami nekem kijött
(aki még meg akarja csinálni, az ezt ne nézze)
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
Sárga: norvég / Dunhill / víz / macska
Kék: dán / Blend / tea / ló
Piros: brit / Pall Mall / tej / madár
Zöld: német / Prince / kávé / hal
Fehér: svéd / Blue Master / sör / kutya
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.