Ettől azért ismét jóval árnyaltabb a dolog!
2002-ben először bukott a fidesz az I. ciklusa után, majd 2006-ban másodszor. Ezen év szeptemberében volt az öszödi beszéd, ennek az egyik következményeként már az októberi önkormányzati választásokkor benarancssárgult az egész ország s ezt még megspékelte október 23.
A közvélemény minden erőfeszítés nélkül a fidesz mellé állt, egyetlen lehetőséget látva abban, hogy az akkori bal-liberális kormányt leváltsa.
A kormányzó baloldal eldöglődött, elagonizált a következő választásokig 2010-ig, ezalatt az idő alatt a fidesz úgy tudott két bukta után visszaerősödni, hogy a teljes közvélemény is mellette állt és a politikai palettán sem volt olyan erő, amely bármilyen szinten akadályozni tudta volna benne.
Aztán 2010-ben hatalomra került, aminek első percétől csak és kizárólag az önmaga bebetonozására törekedett (média törvény) s a mai napra oda jutott, hogy szinte minden a kezében van már s olyan szervek sem függetlenek tőle, amiknek elméletileg annak kellene lennie.
Nem tudom megfigyelted-e:
A fidesznek nincs választási programja (érdemi semmiképp), Európában egyedülállóan nincs választási vitájuk se és szinte soha senkivel nem folytatnak érdemi vitákat semmiről sem. (és így is lehet választást nyerni... na ez a szégyen!)
Ha az ellenzék részéről valakinek kritikája, vagy az ő érdeküket sértő javaslata van (lásd a migrációs kérdésben történő népszavazást, amibe a letelepedési kötvények eltörlését is be akarták vonni) rögtön elkezdik nyírni a médiabirodalmukon keresztül mint a papírkutyát, pont az ellenkező előjellel beállítva őket a közvélemény előtt, esélyt se adva arra, hogy megvédjék magukat.
A két körülmény azért csöppet sem ugyanaz, így azért nagyon nehéz!
Alaphelyzetben egy bukott választás után nem illik egy-két piszlicsáré dolog miatt csalást kiabálni, azonban ebben az esetben - úgy gondolom - jóval több olyan dolog történt ami:
- sok is
- egyenként is nagyon durva
- jócskán gyanítható, hogy itt szervezetten, nagyon csúnya dolgok történ(het)tek.
Különben pedig:
- Az, hogy a titkosszolgálatok nem pártfüggetlenek az már Szilvássy idejében tisztán kiderült.
- Az, hogy a legfőbb ügyész kinek az embere, és kinek az elvárásai szerint cselekszik azt megint nem kell elemezni.
- Nem túl rég annak is taúi lehettünk, hogy az Állami Számvevőszék sem független.
- S a TEK-ről is sejthető, hogy kinek a magánkommandója.
Egy ilyen helyen van valaki, aki nagyobb tétben merne fogadni arra, hogy a Nemzeti Választási Irodáig ne érnének el a kezek, vagy magába a választásba ne tudnának belenyúlni?
Szerintem a kérdés csak az, hogy miként...
Szerintem mi annyira következmények nélküli ország vagyunk, hogy ez is simán megtörténhetne... (mármint hogy bebizonyosodik a választási csalás de annak ellenére semmi nem történik).
Én is hozzá akartam szólni, de ezzel a bejegyzéseddel nagyon sok írástól mentettél meg.
Talán csak kiegészíteni tudnám, azt is csak egy kicsit:
"Arról pedig még csak nem is beszéltem, ami szerintem egész egyszerűen a legkomikusabb a történetben, az a letelepedési kötvény. ..."
És emellett ott volt még az a bizonyos Altusz Kristóf féle napvilágra került nyilatkozat is, továbbá nagyon nagy mellébeszélés övezi annak a bizonyos "menekültügyi migrációs és integrációs alap"-nak a támogatását, amelyet (állítólag) a fidesz csont nélkül szavazott meg az EU parlamentben. (Ez az EU országok bármelyikében segíti a "menekültek" letelepedését).
Szóval csak megerősíteni tudom: ennyit az ország megvédéséről.
"Homokszemek a gépezetben: kamupártnak adtak a jegyzőkönyv szerint a Jobbikra érkező voksokat, az ellenzéki pártlisták sok helyen gyanúsan 0 szavazatot kaptak"
Én csak pusztán megjegyeztem valamit.
Ahhoz képest egyébként, amit ebben a ciklusban kapott (főleg a második felében) egy nyaktörés is csak egy horzsolásnak számítana, azt meg kitalálni sem nehéz, hogy két hónappal a választások előtt mennyire jól jönne egy elnöki felmentés bármely párt részére...
Már ez sem áll teljes mértékben szerintem...
Anyám is egy egyszerű asszony, amikor megkapta az Erzsébet utalványt szó szerint ennyit mondott: "Remélem utoljára próbálsz lekenyerezni, a kurva anyádat!"
Nagyon sok idős embernek gyerekei unokái vannak kint, alig látják őket. Jó részüket ez már nem hatja meg. (Viszont - ha már idősek - sok furcsaságot hallok az idősek otthona felől, itt helyi szinten).
Föltett mindent egy lapra a győzelem (értsd: tiszta kormányváltás érdekében), ehhez a párttól támogatást, jóval több szabad kezet kért és kapott is. Az elgondolásának, céljának megfelelően (ami mindenképp jó célkitűzés volt és tartani is kell) formálta meg a párt arculatát, ami fejek hullásával is járt, no és hibákkal is. Hibázni viszont teljesen emberi dolog és csak az tud, aki cselekszik is. A felelősséget viszont vállalnia kell (attól függetlenül, hogy én is sajnálom, hogy elment).
Gondolj(atok) bele:
Elért egy párt 20%-ot, amit a rendszerváltás óta nagyon kevesen értek el, alapból is sikertörténet lehetne. A vezetője ezt körülmagyarázhatná és ellébecolhatna még legalább négy évig jó fizetésért, mégis elismeri bukásnak, mivel az ígéretét, amiért többletbizalmat kért nem tudta teljesíteni, lemond és még a mandátumát is visszaadja.
Ilyen azért nem sok volt a rendszerváltás óta (megjátszott, vagy nyomásra történt eltávolíttatásra már emlékezhetünk).
Külső, jobb oldali forrásokból (MIÉP) jöttek olyan megjegyzések is a választások után, hogy Vonát székestől kell kivinni a parlamentből, és belülről is voltak a kelleténél élesebb kritikák. Mindenki nagyon visszavett mostanra, mihelyt ezeket azért átfutották (Így is lehet példát mutatni!!!)
Az emberek (választók) pedig... hát hogy is mondjam: Mindig fáziskésésben vannak. Én nem vagyok Jobbikos (értsd: párttag) csak a pofám nagy, most azt kérdezgetik: Ki lesz még az a kevés fékje is a fidesznek, ha nem úgy alakulnak a dolgok...
Arról tudsz valami bővebbet (mint bennfentesebb), hogy mi ez a Schiffer-féle dolog amiről a sajtó elég zavaros közléseket hoz?
Valóban éles kritikákkal volt a visszalépések kapcsán (főleg - gondolom - az ex-baloldal) kapcsán, vagy úgy ahogy van nem igaz belőle semmi?
Igen, csak rengeteg spam jön már be rajta!
A "tárgy" mezőbe, ha mail-t küldesz írd be hogy "NHL" akkor biztos nem törlöm véletlenül sem (minden bejövő levelet átfuttatok egy spam-controll progin).
Egy ellenzéki párt a Jobbik.
De egyébként pont nem így értettem!
Én nem szidom Vonát és sajnálom is, csak azt írom: ígéretéhez méltóan így a tisztességes.
Én sem tudom mi lesz a Jobbikkal...
Ha három-négy év múlva történik ez a baleset már sokkal praktikusabban kivitelezhető lesz:
Elég lesz elmenni az első stadionig, addig az ország minden pontján elérhető lesz 10 km-en belül egy új építésű. Orvos viszont ugyanúgy nem lesz ott egy se, mint ahogy addigra az ország legtöbb baleseti sebészetein se...
Várható volt (és sajnos ez is volt a tisztességes).
Nagyon betámadta most a párt, pedig a meglátása nagyon jó volt (a puszta radikalizmussal csak megrekedni lehet egy szinten).
Ennek ellenére sokszor túllőtt a célon és nagyon durván és züllesztett is, néha az volt az érzése az embernek, hogy már Ő magát képzeli a pártnak.
Nagyon sok kimenetelben lebegett a "választás lábtörlője" cím Neki, így, a bukással mindenképp de
- ha a úgy adódik, hogy kormányt válthatott volna, de nem paktál le a volt baloldallal akkor az egész ellenzék részéről,
- ha a kormányzásért lepaktált volna a baloldallal is akkor a fidesz részéről és a részemről is megkapta volna ezt a címet.
Más verzióra meg esély sem volt sajnos...
Érdemei mindenképp jelentősek abban, hogy a párt két ciklus után a legerősebb ellenzéki párt lett, hogy mi lesz a továbbiakban nem tudom... semmi jó.
"A Jobbikkal kapcsolatban mindig az az érzésem, hogy ők az újkori MIÉP, csak az emberi érzelmekre nem az Árpádsávos zászlóval, hanem már a populistább érzelmekkel próbálnak hatni. Mondjuk Csurkáék legalább konstansak voltak, nem csináltak teljesen hülyét magukból....csak a végén. "
Ez valóban egy érdekes felvetés, ám szerintem egy kicsit árnyaltabb:
Valamikor - abban az időben, mikor bekerültek a Parlamentbe és még utána is - én is szimpatizáltam a MIÉP-el. Sosem szavaztam azonban rájuk, aminek egyetlen oka volt: A tatabányai nagybátyám az egyik jobbkeze volt Csurkának, s még nem túl intenzíven követve is a párt tevékenységeit viszonylag sok mindent megtudhattam róluk. Csurkának nem a gondolataival volt gond (ez a szubjektív véleményem)! Csurkával az volt a gond, - ha egy szóval kellene jellemeznem - hogy egy züllött kurvahajcsár volt és ennek mindent alárendelt! Már 2002-ben hatalmas feszültségeket generált a párton belül, hogy a szeretőjére bízta a párt pénzügyeit, aki teljesen felelőtlenül rendelkezett is vele. Sokan a pártot csak "Gizi Pártnak" emlegették párton belül is (Papolczy Gizella). Van is egy városi legenda, hogy egyszer amikor ezt felrótta Csurkának (talán) Grespik (???) a következőt mondta Neki: "Fiam, majd ha Te szopod a faszom, akkor majd Te mondod meg mit csináljak a pénzemmel!" Püff!
Hogy igaz volt-e vagy sem nem tudom, de kb. ez uralkodott a pártban.
Úgy emlékszem, hogy az akkori kétfordulós rendszerben itt lépett (vagy akart) először visszalépni a fidesz javára.
Aztán talán a 2010-es választás előtt volt (asszem' később nem is lehetett, mert talán 12-13 körül halt meg). Hogy először nem volt hajlandó visszalépni a fidesz számára, ekkor Bajer Zsolt "újságíró" elhordta minden szar trógernek (de válogatatlanul), majd a Jobbik is előhozta ezen múltját Csurkának. Hogy mi történt akkor nem tudom, onnantól már Csurka hordta el a Jobbikot minden zsidó-bérencnek, és visszalépett a fidesz javára.
Tisztán emlékszem, választás előtt pár héttel meghívta Bajer az akkor futó "Mélymagyar" nevű műsorába az ECHO tv-n. Onnantól a "Vén szar kurvahajcsár tróger"-ből egyszerre csak "Csurka Pista bácsi" lett. Hányingert keltő volt!
Van egy plusz érdekessége ennek a Jobbik-MIÉP kontrasztnak ami a mai napig felbukkan:
Én bizonyos időnként ki szoktam listázni az AK-tv adásait a Youtube-on és ha találok olyan történelmi értekezést, ami felkelti az érdeklődésemet meg is szoktam nézni. Na ez az a kör Kubinyi Tamás vezetésével, amelyik a választások előtt rendszeresen élesztgette a MIÉP-et, őket határozták meg a nemzeti alternatíva egyetlen pártjaként, a Jobbikot pedig, pusztán a néppártosodása végett minden zsidóbérenc szarnak elhordják, elhordták szinte minden adásban.
Érdekes mérce ez is, Pedig Kubinyi teljesen tisztában van a MIÉP történelmével, sokszor Ő maga hozza fel a "múlt hibáit", csak hát nagyon nagyvonalúan tekint el felettük...
(Megj: Néhol lehet, hogy nem voltam pontos, a legtöbb dologra már nem emlékszek tisztán olyan régen volt.)
Teljes a félreértés közöttünk!
Nagyjából vagyok képben csak, hogy hogyan működik egy könyvelés, nem vagyok szakértője, nem is értek hozzá (nekem is könyvelőm volt mikor rajzoltam) és nem is állítottam sehol azt, hogy értek hozzá!
#13110-ig kell visszagörgetned, ha találsz ilyet jelezz vissza! (Mellesleg én is kegyetlenül rühellem, amikor itt a fórumon olyan gondolatokat származtatnak tőlem amiket nem írtam, mindegy, megszoktam már.)
Három emberről beszéltem, akik az elmúlt egy évben adták vissza a vállalkozásukat, mert nem bírták fönntartani, továbbá megemlítettem még négy embert, akik visszamennének és csinálnák, ha nem húznák le róluk az utolsó bőrt is.
Ezek a tények!
Ha - példákkal is igazolva - a valóság teljesen egyértelműen mást mutat, mint amit egy papíron levezetnek akkor világos és természetes, hogy az előbbinek hiszek!
De nem kell aggódni, vannak olyan honfitársaink akiknél ez fordítva működik: Mindent elhisznek, amit egy papírra levezetnek nekik teljesen közömbösen afelé, hogy ez szinkronba van e a valósággal... és nem is kevesen vannak!... Tegnap például választást nyertek a fidesznek!
Nah!
Ez jó hír!
Benne vagyok a találkozásba, de ha később jöttél volna még a Sasvári hegyi verseny is belefért volna!
Egerrel vigyázz! Gyönyörű, magával ragadó de egy köcsög-buzi, undorító sznob város!
Kanadába biztosítsd magad, ne adj föl mindent! Két közeli barátom is van, akik másodjára mentek vissza külföldre (egyik asszonyostul Németországba, a másik barátnőstől Hollandiába).
Az utóbbi egy évben ott ahol dolgozok (állami cég, mint köztudott vízmű) csak három volt kisvállalkozó jött hozzánk mert beszartak a terhek alatt!
- Egy kőműves augusztusban (gátőrnek az én helyemre - korábban erről már írtam)
- A szennyvízhez egy volt motortekercselő, gépkezelőnek
- És most, az elmúlt héten egy szobafestő-mázoló, biztonsági őrnek.
Abból a megfontolásból döntöttek így, hogy itt legalább egy állandó, viszonylag biztos munkáért kapnak egy nem túl sok de legalább fix összeget és szabad idejükben feketén bevállalnak még annyi munkát amivel ki tudják egészíteni.
Ugyanebből a megfontolásból régebbről csak a 13 fős TMK-ból van:
- Egy gáz és fűtésszerelő (kiváló szakember)
- Egy autógumis
- Egy villanyszerelő mester
- Egy vízvezeték szerelő (a környék egyik legkiválóbb szakembere, sokszorosan tele lenne megrendelésekkel)
Mindegyik menne vissza a saját területére, ha nem húznák le róla az utolsó bőrt is.
Úgy látszik ezeknek az embereknek a könyvelők magyarázatát felülírta a valóság magyarázata.
..."Olyan 4 ev jon most hogy a kerkedok harmada is fidesz parti lesz. ...
Gyere haza, vegyél egy házat indíts el egy kis/középvállalkozást és próbáld meg fizetni belőle a terheket!
Nem adok másfél évet, száraz lábon, az óceán tetején fogsz visszarohanni Kanadába!
Nagyjából ezt fogja nyújtani a fidesz politikája a továbbiakban is!
Lesújtó eredmény született, minden tekintetben. Mind a fidesz túlértékeltségében mind a volt baloldali hulladék-pártok - szintén - túlértékeltségében is.
Nagyon érdekes mérlegre tenni, hogy ezen választási kampányban mik voltak azok, amik kifizetődtek és mik voltak azok amik nem kezelődtek az értékén, de erről már csak reggel (vagy délután) írok egy részletesebb zárszót a magam részéről.
- Vecsés: a szavazó átvette a szavazólapokat. A szavazófülkéből kijövet azokat széttépve és összegyűrve a szemétkosárba dobta.
... ... ...
- Budapest XX. kerület: a szavazópolgár a szavazás során a borítékéba betette a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját is.
... ... ...
- Budapest XXI. kerület: a szavazókörben az SZSZB-elnökhelyettest baleset érte. Jobb kezén a mutatóujja az ülőke és a szék lába közé szorult. Ennek következtében az ujjából egy darab leszakadt.
... ... ...
Szintén ide tartozik:
Tegnap szörföztem a neten s kíváncsiságból belenéztem pár, a napokban történt közvélemény kutatásokat elemző videókba is (nem nagyon szokott érdekelni egyébként).
Az egyik videó alatt ( https://www.youtube.com/watch?v=5-bNBDrKBv8 ) egy kommentelő e kép elmélkedett (szó szerint kimásolva):
"Szerintem meg a taktikai szavazás a demokratikus választások megcsúfolása. De mindegy, a demokráciába okés, ha egyfelé terelgetik az embereket. Viszont a visszalépések, főleg, ha azok az utolsó időszakban történnek végképp antidemokratikus és a választói szabadságom korlátozása. Ha a körzetemben visszalépnek és egy ellenzékit hagynak, megakadályozzák, hogy a saját pártomra, a pártom képviselőjére, a pártom programjára szavazzak. Ha én LMP-s vagyok, és van a körzetemben LMP-s induló, milyen jogon akadályoznak meg benne, hogy rá szavazzak? Az ellenzéki összefosósdi az eleve hazugságra és megvezetésre épül, a választó polgárok SZABAD választási jogának korlátozása. Egyszerű ... kellene egy tökös fasza párt, akiben megbíznak az emberek és tényleg melléjük állnak. És akkor győznek. El kell érni így egy többséget és akkor feléjük lejt a választási törvény ,,, igy egy kormányzóképes párttá válnak .. ennyi ...ez fasza egyenes, becsületes ... . az összes többi csak becstelen szarrágás .. és a választópolgárok prostituálása a saját érdekeikért ... az összes összefogósdi párt STRICI ... és a választópolgár, akit nem vakít el az orbángyűlölet, az átlát ezen és jól tudja csak kurvát akarnak csinálni belőle .... és vagy el sem megy ,,, vagy behúz a fideszre."
Ezzel én is szembesültem!
Én 2010-ig nem jártam el szavazni, mondván nincs alternatíva (ma már okosabban csinálnám, elmennék ugyan szavazni de érvénytelen szavazatot adnák le, vagy potom 2 perc alatt rajzolnék olyat a szavazólapra, hogy az esti híradó főműsoridőben adná ki az elfogató parancsot ellenem).
A munkahely full fideszes volt, ők azt mondták, hogy az mszp-re szavaztam ezzel.
A szűkebb baráti kör mszp-s, ők azt mondták, hogy ezzel a fideszre szavaztam.
Rá kellett jöjjek: én vagyok ebben az országban a legkitüntetebb ember, mert úgy tudok egyszerre két pártra is voksolni, hogy részt se vettem a szavazáson...
Nagyon szkeptikus vagyok egyébként, már azt is óriási sikernek élném meg, ha nem lenne meg a kétharmad... de bizakodok is, a remény hal meg utoljára.
Gyöngyösön már volt egy válsztási csalás is, továbbá a tegnap este / éjszaka folyamán történt rongálásokról is lehet olvasni.
Nincs kampánycsend, csak a szavazó helységek 150m-es körzetében továbbá a választási delegáltak nem viselhetnek pártszimbólumos ruházatot.
(Nem séróból írom, én is most olvastam).
Nem...
Az én esetemben a Jobbikra.
(Mint lentebb írtam én még csak kikezdhető sem vagyok, mert az én választókörzetemben egyébként is Vona a legerősebb ellenzéki jelölt).
Akkor én is hadd írjam le mit jelent az a nézőpont a gyakorlatban amit én képviselek (és valószínűleg Bálint is, bár más nevében nem nyilatkozok):
Csak arra vagyok hajlandó szavazni akit a lelkiismeretem arra érdemesnek tart.
Csebi:
Pedig igenis foglalkozott vele már jóval korábban is!
Jah, persze, igaz... el is felejtettem...
Miért is adnánk Toroczkai véleményére, tapasztalataira elvégre Ő csak ott lakik, s kezdetben magánemberként, majd egy határ menti település polgármestereként első kézből szerzett tapasztalatait, az ezzel kapcsolatos teendőit mondja el.
Igazad van, hagyjuk a picsába Toroczkait, kérdezzük meg inkább "kerítésépítésből" Fa Nándort, ebben az időben úgyis a Földgolyó másik oldalán vitorlázott! Igen! Nála autentikusabb személyt nem is találhatnánk "kerítésépítésből"!
Garanciát senki sem tud vállalni természetesen de nagyon remélem, hogy nem (az összebútorozásra írom)!
A Jobbik többször kijelentette, hogy semmiképp nem hajlandó összefogni a baloldali pártokkal, még akkor sem, ha ezen múlik a fidesz leváltása.
Legutóbb itt is Kálmán Olga műsorában pl.
Teljes szívből remélem, hogy komolyan is gondolja, gondolják és valóban nem fognak összeállni a volt baloldali pártok egyikével sem, még akkor sem ha csak ezen múlik a hatalom leváltása, ugyanis abban az esetben - már itt mondom - az egész eddigi nyolc évük és maga a párt is úgy ahogy van mehet a kukába!
---
Másik dolog:
Szeretnék visszatérni egy korábbi hozzászólásodhoz:
#12953 "Annyira ne aggodj ! Aki egy kicsit is ertelmes es van valamije Magyarorszagon az a fideszre szavaz. Most az a jo ha minel gyengebb hirek jonnek ki a fideszrol a mediaban."
Sok másra nem nagyon vesztegetném az időmet, de rólad azért tudom - annak ellenére, hogy voltak amiben nagyon nem értettünk egyet de voltak olyanok is amiben igen - hogy azért próbálsz is utána járni a dolgoknak.
A kiemelt részből egyértelműen arra következtetek, hogy a kerítésre, ill. a migráns-helyzetre gondolsz.
Ezen a linken Toroczkai László - aki talán a legmegkerülhetetlenebb egyén migránskérdésben - vázolja föl a határvédő kerítés létrejöttét, annak körülményeit, és azt is, hogy a fidesz valójában hogyan is állt ehhez az egészhez.
Nem rövid de érdemes rászánni azt a bő egy órát, így, választások előtt egy nappal is, ugyanis az, hogy ezt az országot a fidesz védi meg a migránsoktól az az elmúlt 30 év legnagyobb média-átbaszása!
Ne mond, hogy nem fogom föl, mert értem mit írsz!
Erkölcsileg akkor sem tudom, nem akarom és nem is fogom megtenni azt, hogy egy olyan párt jelöltjére adjam le a szavazatomat amely mondjuk 12 évvel ezelőtt szemeket lövetett ki.
Mellesleg én elég könnyű helyzetben vagyok Vona választókörzetében.
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.